Bekéné Zelencz Katalin

Szerencsi Szakképzési Centrum
Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma,
Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Sátoraljaújhely
Bemutatkozás
Diplomás ápolóként kezdtem el dolgozni 2001-ben, az ápolást a hivatásomnak tartottam, amely olyan gyönyörű, hogy hittem abban, hogy itt maradok nyugdíjazásomig. Gimnáziumi tanáraim biztosak voltak abban, hogy tanár leszek, s amikor meglátták, hogy diplomás ápoló képzésre jelentkeztem, meglepődtek.
„Miért?” – tették fel a kérdést. „Mert segíteni szeretnék!” – válaszoltam. A diploma megszerzése után ápolóként helyezkedtem el, de a tudomány továbbra is érdekelt, konferenciákon vettem részt, publikáltam, dolgoztam, vonzott a tanítás, az iskola. Amikor néhány év múlva a helyi középiskolában szakoktatót kerestek, már tudtam, hogy ez nem lehet véletlen, kinyílt előttem az út a tanítás felé. A szaktanári pályában egybeolvad az ápolás és a tanítás, úgy érzem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell.
Csodálatos megélni, ahogy a 14–15 éves gyermekek néhány év alatt a szemem láttára változnak, kiteljesedik a személyiségük, hogy aztán az életbe kilépve gyakorolhassák a hivatásukat. Inspirálóan hat rám az a különleges élmény, hogy ennek a változásnak, a kiteljesedésnek a részese lehetek. A diákok más-más motivációval, háttérrel, nehézségekkel, tudással érkeznek, a feladatom pedig az, hogy mindenkihez megtaláljam az utat – ez azonban gyakran jelent komoly, kreativitást igénylő kihívást. Azért vagyok közöttük, hogy segítsem őket abban, hogy megtanulják és elsajátítsák azokat az ismereteket, amelyek szükségesek a majdani hivatásuk gyakorlásához. Nyitott vagyok az új módszerekre, folyamatosan fejlesztem a pedagógiai, a szakmai és a pszichológiai tudásomat.
Vannak nehéz napok, nem tagadom, de nem süppedek bele az önsajnálatba, mert nem az a feladatom. Fontosnak tartom, hogy a célokat közösen fogalmazzuk meg, így lehet örömet vinni a hétköznapokba, a tanulásba, az együtt elvégzett munkába. Ha nehézségbe ütközöm, átgondolom ismét a feladatot, megkeresem azt az utat, ami járható, azt a megoldást, ami a helyzetnek megfelelő.
Az egyik legnagyobb élményem egy olyan osztályhoz kötődik, akik – miután levizsgáztak, és kezükbe kapták az ápolói oklevelüket – készítettek nekem egy emlékkönyvet. A fényképeik mellé pedig odaírtak egy-egy személyes üzenetet, gondolatot, kedvenc idézetet. Annyi szeretet, köszönet, hála, jóság van ebben a kis emlékkönyvben, hogy azt nem is tudom elmondani, ha nehéz napom van, ezt előveszem, és új lendületet kapok. A munkámmal sok öröm jár, máig kedves emlékem az is, amikor egy ünnepségen az egyik diákom az első mentőtiszti oklevelét kapta meg, én szintén egy diplomát vehettem át. Ott álltunk egymás mellett, s a meghatódottságon túl óriási büszkeség volt látni az ő célba érését, a sikerét.
Amióta az oktatásban dolgozom, azóta foglalkozom az egészségneveléssel, hiszen munkám kiemelkedően fontos területének tartom azt. Az egészségnevelés a szívügyem, diákjaimnak is ennek a fontosságát szeretném átadni. Az egészségtudatosság egyre inkább az életünk része kell hogy legyen, különösen ezen a vidéken, ahol én is lakom. Emellett egy jóra figyelő, jóra koncentráló, pozitív szemléletet igyekszem kialakítani a diákokban, hogy kiegyensúlyozott, boldog életük legyen.
CSODÁLATOS EMBERI TEST
Az emberi testtel, életmóddal kapcsolatos interaktív játékokon alapuló vetélkedő
A diákok prevencióval kapcsolatos ismereteit bővítjük. A programokon részt vevő gyermekek elsősorban jól érzik magukat, hiszen a felkészülés és a verseny közben az egészséghez sok-sok pozitív élmény kapcsolódik.
A fiatalok legyenek képesek az egészségtudatos, illetve egészségvédő magatartás kialakítására, meglévő ismereteik alkalmazására, új ismeretek szerzésére.
- az emberi test működésének megismerése, egészségének megtartása
- a függőségek elkerülése
- egészséges életmódra nevelés,
- a megfelelő attitűdök formálása
- a tudás, a szerencse, a jókedv, a pozitív élmények megszerzése játékos interaktív feladatokon keresztül
- az ápoló hallgatók részt vesznek
a program szervezésében, konkrét ismereteket szereznek a holisztikus ápolás,
a prevenció területéről
NEVELÉSI FELADATOK: ismeretek átadása az interiorizációval, hogy az egészségtudatos magatartás részének tekintsék azt.
A PROGRAM CÉLCSOPORTJA:
7–8. osztályos általános iskolai diákok.
A SZERVEZÉSI FELADATOKBAN RÉSZT VEVŐK: 9–12. osztályos egészségügyi szakgimnazista tanulók és a gyakorló ápoló évfolyamokon tanuló fiatalok, valamint Zámné Sivák Andrea rajz–földrajz szakos kolléga, Poroszkáné Jeszenszki Beáta gyakorlati oktatás vezető, Maszkályné Bocsi Dóra egészségnevelő-fejlesztő szakügyintéző (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szerencsi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály).
TÁRSAS KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE:
- adekvát kommunikáció
- adekvát metakommunikációs készség együttműködési készség
- empátiás készség
- határozottság
- a hatékony kérdésfeltevés képessége interperszonális rugalmasság irányíthatóság
- irányítókészség
- kapcsolatteremtő készség
- a kapcsolatépítés képessége konfliktusmegoldó készség
MÓDSZERKOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE:
- gyakorlatias feladatelemzés-értelmezés helyzetfelismerés
- információgyűjtés
- intenzív munkavégzés
- kontroll (ellenőrző képesség) körültekintés
- következtetési képesség kreativitás
- a lényeg felismerésének képessége
A PROGRAM LEBONYOLÍTÁSA: A háromfős csapatok tájékozódását és a megszerzett pontok dokumentálását egy úgynevezett menetlevél segíti. A versenyzők elsőként a tesztfeladatokat teljesítik, majd a versenyző csapatok egyik fele az állomáshelyeket járja végig, addig a többiek plakátot vagy pólótervet készítenek, majd félidőben cserélnek. 11–22 csoport 2–2,5 óra alatt teljesíti a feladatokat.
A VETÉLKEDŐ ÁLLOMÁSAI
(3 FŐS CSAPATOK):
Kocsis Julianna biológia–kémia szakos kolléganő állítja össze a verseny kezdete óta az ábrákból, egyszerű választásos és rövid válaszokat igénylő kérdésekből álló feladatsort, amit a háromtagú csapatok adott idő alatt együtt oldhatnak meg. A feladatok alapját a nyolcadik osztályos biológia tananyag adja.
LUFITOLLAS: A három versenyzőnek egy-egy lufit kell a levegőben tartania 45 másodpercen keresztül.
PLAKÁTKÉSZÍTÉS: A „kezedben az élet” témában Pandák Andrea kolléganő segíti a versenyzők munkáját. Ő szintén évek óta részt vesz a verseny lebonyolításában.
VITA TWISTER: A twisterre vitaminokat, illetve azok kezdő betűjét tesszük. A zsírban oldódó vitaminokat (DEKA vitaminok) csak bal végtagokkal lehet letakarni, a vízben oldódókat (C és B vitaminok) csak jobb végtagokkal. (Max. 12 pont)
A PÁROSÍTSD! feladatnál a szervekhez a megfelelő funkciókat kell párosítani. Például: agy–gondolkodás, máj–méregtelenítés, tüdő– gázcsere, nyelv–ízérzékelés, vese–kiválasztás. Ahány párosítás jó, annyi pont jár.
UGRÓISKOLA: Az ugróiskolát leragasztjuk a padlóra. Az egyik versenyző ugrik, a másik kettő a találós kérdésekre felel. A találós kérdések az emberi test szerveire, működésére vonatkoznak. Ha jól válaszolnak, akkor ugorhatnak tovább a versenyzők. (Max. 7 pont)
MIT FŐZZÜNK MA? Az asztalra helyezett ételek nevét kell megnevezni. Először egy versenyző megtippeli, hogy a többiek ki fogják-e találni a hazai konyhán ritkán látott, ugyanakkor egészséges tápanyagok nevét, mint például: vörös lencse, zabpehely, édesburgonya, gyömbér, csicsóka, bulgur (a sor végtelenségig bővíthető). Ha azt tippeli, hogy igen, akkor egy zöld pipát teszünk az étel mellé, ha nemet tippel, akkor x-et. A tippelésért és az élelmiszer helyes megnevezéséért 1–1 pont jár.
SZÍVÜGYEK kirakós játék: a puzzle darabokon található szívhez kapcsolódó szavakat, kifejezéseket kell kiválogatni, így kirakható a teljes puzzle.
„ÁLLATI BETEGSÉGEK” SZÓKÉPEKBEN
--------------------------mell (tyúk)
--------------------------talp (lúd)
--------------------------torok (farkas)
--------------------------szem (tyúk)
--------------------------ajak (nyúl)
EREDMÉNYEINK: A feladatok során fejlődnek a diákok társas-, egyéni- és módszer kompetenciái. Reméljük, hogy tanulóink magukévá teszik az egészséges életmód írott és íratlan szabályait. S amit még ennél is fontosabbnak tartunk, az az, hogy ez a tudás segítse őket egy kiegyensúlyozott, egészségtudatos életvezetés kialakításában.
Intézményvezetők véleményei
„A rendszerváltás óta az elvándorlás miatt térségünk lakossága egyre jobban elöregszik, marginalizálódik. Így nem csupán az egészségügyi szakemberképzést tartjuk feladatunknak, hanem az egészségmegőrzés fontosságára is igyekszünk felhívni a figyelmet. Ez utóbbi evékenységünk fontos eleme a „Csodálatos emberi test” vetélkedő. Az élménypedagógia eszközeit felhasználó projektfeladatok izgalmas megmérettetést elentenek az általános iskolai csapatok számára. Saját diákjaink mint szervezők szintén aktív részesei a programnak.”
Hörcsikné Balla Katalin, általános igazgató helyettes