GYERE®- Gyermekek Egészsége Program
Egy nemzetközi modell hazai adaptációja a Gyermekek Egészsége Program, melynek célja a gyermekkori elhízás visszaszorítása a szülők, az iskola, a helyi egészségügy és általában az egész település közösségének a segítségével. Az egész világot, de a magyar lakosságot az európai átlagnál jobban sújtó “járvány” ellen csak a teljes életmódváltás jelenthet megoldást, amelynek fő pillérei a táplálkozás és a mozgás.
Hazánkban először Dunaharasztiban indult el a program 2014-ben, széles társadalmi összefogással, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) szakmai iránymutatása mellett. 3500 gyermekkel foglalkoztak a település összes oktatási és nevelési intézményében, vagyis 5 óvodában, 1 gimnáziumban és 3 általános iskolában. A 3 évig tartó program folyamatos jelenlétet és aktív közreműködést kívánt a 35 dietetikustól, az óvodák és iskolák pedagógusaitól, az önkormányzattól és nem utolsó sorban a családoktól. 2014-ben a 6-12 éves korcsoport 26,5 százaléka túlsúlyos volt, a cél ennek a javítása volt. A program aktív irányítói nem számokban határozták meg a célt, a javítás volt a lényeg a pontosan meghatározott keretek között. Kubányi Jolán, a MDOSZ elnöke 2017-ben ismertette a GYERE eredményeit Dunaharasztiban. A 6-12-es korcsoportban a túlsúlyosak aránya 5, az elhízott gyerekek aránya 2 százalékkal csökkent.
Jelenleg Szerencsen működik a program, ott 2016-ban a túlsúlyosak illetve az elhízottak aránya 32,6 százalék volt, azaz minden harmadik gyermeknek van súlyproblémája. A következő mérés időpontja: 2019 tavaszán lesz, addig a Dunaharasztiban jól bevált eszközökkel, a helyi adottságokat szem előtt tartva 12 dietetikus tart az óvodákban foglalkozásokat, az iskolákban órákat, tájékoztatják a szülőket minden lehetséges fórumon az egészséges táplálkozásról és a mozgás jelentőségéről.
Eddig további négy település jelezte, hogy szeretne csatlakozni a GYERE programhoz. A három éves program minden esetben pályázatok, támogatások révén valósul meg.
Szerencs A program szakmai vezetője:
Kubányi Jolán Kapcsolattartó:
Szigetvári Szilvia E-mail:
szilvia.szigetvari@mdosz.hu További információ a programról:
http://mdosz.hu/
Ráczné Váradi Éva igazgató
Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, Szerencs
Kapcsolódó cikkek
Cukorra nincs is szükségünk?
Túl sok vagy túl kevés cukrot fogyasztunk? Ha cukrot egyáltalán nem használnánk ételeink, italaink ízesítésére, akkor sem okozna hiányt, mert szervezetünk elsősorban összetett szénhidrátokból (pl. keményítő) is képes azt előállítani.
A növésben lévő gyereknek kell a hús
A magyarok húsfogyasztása az elmúlt évtizedekben sokat csökkent. A 90-es években még 80 kg körül volt az egy főre eső éves húsfogyasztás, ami az európai átlaggal megegyezett. Mára ez 60 kg alá esett. Vannak ugyan olyan fejlett európai országok, ahol hasonló mennyiségű húst esznek, ám ez általában kiegészül jelentős halfogyasztással. Ezen a téren vannak igazán lemaradva a magyarok: az évi, fejenkénti körülbelül 4 kg hal Európában a legalacsonyabbak közé tartozik. Mi főként sertést és baromfit eszünk, a marha részaránya fokozatosan csökken.
Mennyit és mit igyon a gyermek?
A gyermekek megfelelő mennyiségű, rendszeres folyadékbevitele nagyon fontos, mert nekik a felnőttekhez viszonyítva testtömeg kilogrammonként több folyadékra van szükségük, veséjük még fejlődésben van; illetve testfelületük a testsúlyukhoz viszonyítva nagy, így a bőrön keresztüli párologtatással sokkal több folyadékot veszítenek, mint a felnőttek.
SZERENCSÉS SZERENCSIEK
Több mint egy éve tart a GYERE® program szerencsi iskolákban, ahol a gyerekek egyharmada küzd súlyproblémákkal. A Rákóczi Zsigmond Általános Iskola igazgatóját, Ráczné Váradi Évát arról kérdeztük, hogy valóban nagy-e a baj a gyerekek étkezésével, s hogy hogyan lehet változtatni a megrögzött szokásokon.