“Egyik napról a másikra meg tudjuk változtatni a hajunk színét, így amikor elmegyünk az orvoshoz, azt várjuk, hogy ilyen gyorsan rendbe jön az egészségünk is.”

Mindig neurológus akart lenni?

Igen. Harmadikos középiskolás voltam, amikor az akkor viszonylag új ultrahangnak a felhasználása felkeltette az érdeklődésemet, és a neurológus professzor erre felfigyelt. Aztán eljött a középiskola vége Ajkán, és én nem mertem jelentkezni az egyetemre - na ennyire vagyok én derűs személyiség. Viszont elmentem a kórház ideggyógyászati osztályára segédápolónak. Egy évig ott dolgoztam, mielőtt az egyetemre kerültem, és megtanultam, hogy hogyan kell egy beteget ápolni, láttam, hogyan vizsgálják, rengeteget jelentett ez a tapasztalat.

Mi vonz egy fiatal lányt ebben a szakmában?

Amikor középiskolás koromban úgy gondoltam, hogy ideggyógyász akarok lenni, akkor engem ebben a titokfejtés érdekelt. Sokkal egyszerűbb eszközeink voltak, nem volt CT, nem volt MR, viszont komoly kihívás volt, hogy a beteg reflexeit vizsgálva következtessek, mi lehet a fejében. Azt gondoltam, hogy ez az orvostudomány legizgalmasabb része, az, amelyben rengeteg megfejtenivaló titok és fantasztikus lehetőség van.

Kódfejtés még mindig ez a pálya?

Sokkal többet tudunk az idegrendszerről, mint a pályám kezdetén. Például én még úgy tanultam, hogy az idegrendszer sejtjei nem regenerálódnak, ma viszont már tudjuk, hogy nem így van. Hatalmas tudás halmozódott fel abban a 40 évben, amióta orvosként dolgozom.

A fejlődés emelte a szakma presztizsét?

Az idegsebészetét mindenképp. Az ideggyógyászatét talán kevésbé, de az egészségügyben sokféle és furcsa hozzáállás is van. A külvilág lehet, hogy úgy érzékeli, hogy ez egy nagyon összetartó szakma, de azért ez nem éppen így van. Másrészről a fogyasztói társadalom hatására azt szeretnénk, ha minden úgy történne, ahogy azt mi akarjuk. Egyik napról a másikra meg tudjuk változtatni a hajunk színét, így azt gondoljuk, hogyha valami valahol elromlott bennünk, elmegyünk az orvoshoz, és az egészségünk rendbe jön rövid időn belül. Csakhogy a biológia nem ilyen. Keveset tanulunk a saját testünk működéséről. Fel tud nőni egy nagyon okos matematikus, közgazdász, irodalmár úgy, hogy fogalma sincs, hogy mi zajlik a szervezetében. A legnehezebb dolga az orvosnak egy mérnökkel van, aki nem érti, hogy az ok-okozati összefüggések itt nem írhatóak le képletekkel. A betegségek túlnyomó részének hosszas kezelésre van szüksége ahhoz, hogy egy jobb életminőséget érjünk el. Ennek a fajta szemléletnek, a kivárásnak, a türelemnek még híján vagyunk. Meg aztán sok ismeret ömlik az interneten, a beteg a „kiguglizott” információkkal érkezik és már tudja, hogy mit kell csinálni. Ilyenkor nem egyszerű az orvos helyzete.

Zavarja önt a „guglis” beteg?

Nem! És szó nincs róla, hogy visszasírnám a tájékozatlan beteget, de azt be kell látnia mindenkinek, hogy nem véletlen, hogy nyolc évet kell kőkeményen egyetemen majd rezidensként tanulni, hogy a szervezetünk működéséről valamilyen képünk legyen.

Hogyan került a Katolikus Szeretetszolgálathoz?

2000-ben megalapítottuk a Gizella Otthont a férjem szülőhelyén, Biatorbágyon, én pedig egyre jobban belemerültem az idősellátásba: idősek klubját hoztunk létre, fogyatékos gyerekeknek támogató szolgáltatást, étkezést biztosítottunk. Az idősgondozás területén végzett orvosi és szociális szakmai munkám alapján kerestek meg a püspökkari titkárságtól, hogy vállaljam el a Katolikus Szeretetszolgálat vezetését. Nagyon meglepődtem, már arra készültem, hogy kinevelem az utódomat, aki továbbviszi a biatorbágyi intézményt, én pedig a rózsáimmal foglalkozom majd... Nem így lett.

Mivel foglalkozik a szervezet?

Elsősorban idősgondozással foglalkozunk. Napjainkban idősotthonainkban több mint 1000 olyan idős embertársunk él, aki segítségre szorul a mindennapi életében. Sok nehézséggel járó betegség a demencia, az idősek sokszor elkóborolnak, eltévednek, van, hogy a családtagjaikat sem ismerik fel, segítségre szorulnak az étkezésben, az öltözködésben. Éppen ezért sem kórház, sem más idősotthon nemigen vette fel ezeket a betegeket. Nekünk azonban komoly tapasztalatunk van a gondozásukban, és fogjuk a kezüket a végsőkig.