„Megőrizve a hagyományokat, egyre magasabbra törni.”

A TIZEDIK DÉKÁN

Egyidős a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karával – meséli Hohmann Judit, aki 2012 óta a kar dékánja. Ő a tizedik. Bólyban, egy kis Baranya megyei településen született, a gimnáziumot Pécsett járta. Szülei fontosnak tartották, hogy tanuljon. Támogatták, hogy ő továbbléphessen, értelmiségi pályát válasszon. „Ne maradj azon a szinten, mint mi”- mondták. A szülők a munkájuk mellett gazdálkodtak, szőlőjük, jószágaik voltak, gyerekként maga is gyakran járt szüleivel a gazdaságba. „Szerettem a falusi életet, abban nőttem fel. Amikor pályát kellett választani, én a gyógyszerészet mellett döntöttem. Nagyon tetszett a bólyi gyógyszertár, amelyet komolynak, érdekesnek, tartottam.” Így jelentkezett a Gyógyszerészeti Karra. Az országos hírű Nagy Lajos Gimnáziumban erős természettudományos képzést kapott, ennek köszönhetően az egyetem első éveit szinte játszva végezte. Évfolyamelsőként részt vett az egyetemi Tudományos Diákkör munkájában, szinte természetes volt, hogy a diploma megszerzése után ottmaradt, s megcsinálta a kisdoktorit. Témavezetője, Rózsa Zsuzsanna korai halála után kapta meg az ő státuszát. 1988-óta dolgozik a szegedi egyetem tudományos munkatársaként. Kevés szabadidejében hobbija az utazás, Európa nagy részét már bejárta családjával.

A rendszerváltás időszakában kezdett el dolgozni az egyetemen. Ez a változás hogyan érintette az egyetem életét, érződött-e annak hatása?

Akkor én már nagyon határozottan a kutatást tartottam a jövőmnek, soha nem gondoltam arra, hogy gyógyszertárat nyissak, ahogyan ezt akkoriban nagyon sok évfolyamtársam tette. A mi korosztályunk volt a rendszerváltás nyertese. Abban az időben sokan éltek a privatizálás nyújtotta lehetőséggel, gyógyszertárvezetők lettek, sokan közülük sikeres vállalkozók. Az egyetemen nem érződött a változás, szegényes körülmények között dolgoztunk. Kutatóként szerény fizetést kaptunk.

Azok is maradtak, vagy most már jobb a helyzet?

Most is megmaradt ez a különbség, de talán már nem akkora, mint amikor én végeztem, de pont az eltérő anyagi lehetőségek miatt óriási eredmény, ha itt tudunk tartani tehetséges, pályakezdő gyógyszerészeket. Alacsonyak a bérek, csak a megszállottak, a tudomány iránt elkötelezettek maradnak itt PhD hallgatónak.

A nyolcvanas években rangnak számított fiatal kutatóként, oktatóként bent maradni az egyetemen. Ma már ez nem szakmai tekintély?

Ma is a legjobbak maradnak bent, akikből kutatók lesznek, de ez nem jár anyagi elismeréssel. A kutatói munka mindig érdekelt. Még hallgatóként kapcsolódtam be a kutatásba, később oktatni kezdtem az egyetemen. Az anyagiak miatt sohasem hagytam volna el a pályát. Engem sohasem motivált a pénz, nem ilyen a gondolkodásom. A kutatást és az oktatást nagyon szeretem, ez tartott itt. Nem cseréltem volna fel semmivel. Kutat, tanít, a kar dékánjaként felel a gyógyszerész hallgatókért és az oktatókért, eközben a Farmakognóziai Intézet vezetője.

Merre tolódott el a hangsúly? Fel kellett valamelyiket adnia?

A dékáni feladatok a munkaidőm nagyjából felét teszik ki, a többi marad az intézeti munkákra. Most kevés időm marad a kutatásra, a dékáni feladatkör rengeteg papírmunkával, adminisztrációs feladattal jár. A dékáni feladatot szolgálatként fogom fel, igyekszem maximálisan ellátni. Másfél év múlva lejár a megbízatásom, s akkor szeretnék visszakapcsolódni a kutatásba, több időt foglalkozni a szakmámmal, a gyógynövény-kutatással és a kutatással, oktatással.

Ez nem visszalépés a pályáján?

Én nem így fogom fel. Több mint négy évtizede dolgozom az egyetemen, itt nőttem fel, lettem feleség, szülő, kutató, tanár s most dékán. Ez olyan szoros érzelmi kötődést is jelent, amit sem a pozíció, sem az azzal járó hatalom nem befolyásol. Egyébként is úgy gondolom, nem szabad hosszú ideig egy ilyen döntéshozói pozícióban maradni, a friss szem, az új lendület, egy másik szemlélet éppoly értékes, mint a tapasztalat. Nekem ez a második dékáni ciklusom és még rengeteg dolgom van itt, mielőtt átadom a székemet az utánam következő dékánnak. A legnagyobb tervünk a kar új épületének megnyitása. Ha reális vagyok, félek, ez már nem fér bele az időszakomba, de dékánként megengedhetem magamnak azt is, hogy a jövőnek tervezzek.

Szakterülete a gyógynövény-kutatás, ez mintha egyre népszerűbb lenne az elmúlt évtizedekben. Minek köszönhető a fokozott érdeklődés?

A hetvenes években indult el az első zöld-hullám, a fogyasztók ekkor kezdtek a szintetikus anyagok helyett gyógynövényeket használni. Ekkor jelentek meg Magyarországon a gyógyszernek nem minősülő, gyógynövény alapú készítmények. A kilencvenes évek vége egy újabb fordulópont, a lakossági fogyasztásba szépen, lassan beszivárogtak az étrend-kiegészítők. Szinte már a ló túloldalára kerültünk e tekintetben, jó lenne a helyes arányt megtalálni. Kevesebbet, de jó minőségűt!

Jó-jó, de honnan tudja a fogyasztó, hogy milyen a helyes arány?

Nevelni, tájékoztatni kell a fogyasztókat, hogy jól tudjanak választani, amikor leveszik polcokról ezeket az egyébként hatékony készítményeket. Pont emiatt, az oktatás és kutatás mellett a tájékoztatás a harmadik missziónk. Most indult el „Az egészséges Szegedért” programunk, amely ugyanezt a feladatot látja el, előadásokat tartunk a lakosságnak. A gyógynövénykutatásban szép eredményeket érünk el, s túlzás nélkül mondhatom, hogy ezen a területen Európa vezető országai között vagyunk.

Dékánként mire használja fel a lehetőségeit?

A dékáni lét itt és bármely egyetemen olyan kapcsolatrendszerrel jár, amivel tudni kell élni, fontos dolgokra kell használni. A legfontosabb eredményemnek azt tartom, hogy stabilan működünk, tartjuk a színvonalat, rendben folyik az oktatásunk, tudományos szempontból egyre erősebbek vagyunk, és sikerült nagyon jó pályázatokat elnyernünk. Büszke vagyok arra, hogy a szegedi egyetemi karok közül a gyógyszerészkar még mindig az élmezőnybe tartozik, fontos kutatásokat végeznek nálunk. Az egy oktatóra jutó sikerekben vezető pozíciót foglalunk el országos szinten is. Sikeresnek tartom az infrastruktúra-fejlesztést, több szemináriumi helyiséget hoztunk létre az elmúlt években. Éppen most zajlanak a tárgyalások az egyetemek és a szakmai szervezetek között a gyógyszerész képzés megújításáról.

Indítanak netalán új szakot önök is?

Ellentétben több karral, ahol ez most divat, mi nem indítunk új szakokat. A jelenleg működő szakterületeken kell jónak és erősnek lennünk, ebben látom a megreformálás további lehetőségeit. Ha mi csak annyit tűzünk magunk elé, hogy a gyógyszerészképzés és a hozzá kapcsolódó doktori képzés jól működjön, akkor a küldetésünket teljesítettük.

Az egyetem történetében hogyan szeretné látni az ön időszakát? Mitől lenne elégedett?

Hogy egy jól működő kart adjak át, ahol rendben mennek a dolgok. Ma már az is nagy dolog, ha az ember meg tudja tartani azt, ami van. Örülök annak, hogy létszámleépítésre nem került sor, meg tudtuk tartani az összes oktatónkat. Fontos, hogy továbbra is legyen kutató utánpótlás, hogy megtartsuk a kar régi hírnevét. Megőrizve a hagyományokat, egyre magasabbra törni.

Ha lehetősége lenne találkozni a döntéshozókkal, mit kérne tőlük a gyógyszerészkar számára?

Nagyon elavult az épületünk, úgy élünk itt, mint a 19. században. A megújításnak nem csak esztétikai szerepe van, a mi esetünkben funkcionális szempontból még ennél is sokkal fontosabb az épület újragondolása. Kitörés lehetne, vonzóbb a külföldi diákoknak, s talán könnyebben itt tarthatnánk a doktoranduszainkat is, de vonzóbb lenne a gyógyszerészet a hazai diákok számára is. A gyógyszerész diploma sok lehetőséget nyújt a fiatalok számára.

Úgy tudom, több programot indítottak, hogy a régió középiskolásaival megismertessék a kart. Ezek szerint nagyobb hallgatói létszámot is elbírna a gyógyszerészkar?

Gyógyszerészhiány van, ezerötszázzal kevesebb gyógyszerész van a rendszerben, mint amennyire szükség lenne. Az egyetemi városokban nincs gond, de még itt is nagyon könnyen tudnak elhelyezkedni a hallgatóink. A vidék viszont lassan gyógyszerész nélkül marad. Sokan külföldre mennek, hiszen gyógyszerészeink Európában bárhol keresett szakembereknek számítanak, és egyre többen látnak lehetőséget az iparban. Nem lenne szerencsés, ha a hallgatóink létszáma csökkenne, de ezért nekünk, egyetemi oktatóknak is tennünk kell.