„Mindig van idő egy mosolyra, egy-két valóban őszintén kíváncsi kérdésre.”

AKÁR ÁTLAGOS TÖRTÉNET IS LEHETNE

Ignácz Andrea egy aprócska faluban született 1967-ben. Szülei kétkezi munkásemberek voltak. Andrea 14 évesen került el otthonról, Bajára ment középiskolába. Ugyanabban a kollégiumban lakott, ahol az édesanyja évtizedekkel korábban. Az egyetemet könnyedén végezte, utána megszakítás nélkül még másfél évet tanult, majd ledoktorált. Férjével, aki eredetileg erdőmérnök, de most ügyvédként dolgozik, 24 éve házasok. Két lányuk van, Dóra 21 éves és orvosnak tanul, Petra 18 éves, idén érettségizik. Mint meséli, a ’70-es évek elején egy átlagos nyári napon, amikor a kertben játszott, édesapja – aki nem él már -, valamit dugdosott a háta mögött. Apró ajándék volt ez, egy játék. Kis, henger alakú fekete táska, amelyen a következő felirat állt: dr. Ignácz Andrea gyerekorvos. Egy orvosos játéktáska volt… Ez egy átlagos történet is lehetne, ha dr. Ignácz Andrea gyerekorvos lenne, de nem lett az. Valójában nem vonzotta őt az orvosi pálya, sőt 18 évesen sem tudta még, merre induljon, mit tanuljon tovább. A szülei javasolták, hogy legyen gyógyszerész, azt gondolták, hogy ez egy szép, tiszta munka. Igazán nőnek való. Innen, 30 év távlatából látszik csak igazán, milyen jól ismerték a lányukat. 1998-ban szakvizsgázott, majd Nagykanizsán megnyitotta a Király Patikát. Megalapította a Királynői Klubbot, s tavaly Richter Aranyanyu díjas lett egészségügyi szakdolgozó kategóriában. Utóbbit nem is értette. Miért is díjaznak valakit, ha csak a munkáját végzi? A mai napig nem tudja, hogy kik jelölték.

Hogyan tudta meg, hogy Aranyanyunak jelölték?

Olyan volt, mint derült égből a villámcsapás. Komolyan. Dolgoztam a laborban, és egyszer csak csörgött a telefon: "jó napot kívánok, az Aranyanyutól vagyok X.Y. és jelölés érkezett önre. Nagyon sok szavazatot kapott, ezért ez meg ez következik majd". Nem igazán értettem, mi is történik. Kértem, hogy tíz perc múlva legyen szíves visszahívni. Őszintén mondom, nem hittem a fülemnek… Így indult el ez az egész.

Mit jelent önnek ez a díj?

Azért fontos ez számomra, mert ez az emberektől jött, akikért tulajdonképpen dolgozunk. Álszerénység lenne azt mondani, hogy nem örülök ennek az elismerésnek. Számomra olyan ez, mint egy Oscar-díj.

Az jelent valamit, hogy eddig ilyen díjat még nem kapott gyógyszerész?

Én vagyok az első. De nagyon remélem, hogy ez nem egyszeri alkalom, nem kivételes eset. A díjátadón is elmondtam, hogy ettől az elismeréstől egy kicsi fényt kap a gyógyszerészet. Mostantól talán, ha valaki bemegy, látja majd, hogy az a munka, amit a gyógyszertárban végeznek, a mögött nagyon nagy tudás áll, amivel élni kell és lehet. Akinek információra van szüksége az egészségét illetően, annak ennél autentikusabb, azonnal hozzáférhető forrás kevés van. De ezt csak akkor kapjuk meg, ha kérdezünk. Szerintem bármelyik patikába be lehet menni és lehet kérdezni. Tovább megyek, kell is kérdezni!

Azt szokta mondani, nem is érti ezt a díjat, hiszen csak a munkáját végzi. Akkor ezek szerint a díj annak szól, ahogyan a munkáját végzi. Mi a titkos recept?

Ezt nagyon nehéz megfogalmazni. És a titkos összetevő sok részből áll. Eleve a személyiségemből adódóan jól tudok bánni az emberekkel. Ezen kívül képes vagyok átadni a tudásomat, amiért nagyon megdolgoztam. Szerintem az, hogy mi ezzel a patikával ilyen utat járunk be, abban az is benne van, hogy akik ott dolgoznak, azok ezt a nyelvet értik és tudják. Továbbá kell hozzá egy alapos emberismeret. Beszalad valaki a patikába gyomorpanaszokkal. Kér savlekötőt. Odaadhatnám neki szó nélkül, vagy – és mi ebben hiszünk - megkérem, hogy jöjjön vissza egy másik megadott időpontban, akkor időt szakítunk rá, hogy beszélgessünk. Pár éve láttam egy riportot, egy Belgiumban élő idős hölgyről, aki kiült egy padra és semmi mást nem csinált, csak hagyta, hogy odaüljenek mellé beszélgetni. Sorba álltak az emberek. Azt gondolom, ha egy napig kiülnék egy táblával, miszerint szívesen beszélgetek bárkivel, szerintem itt sorakoznának az emberek. Lehet, hogy csak három mondat lenne, egy nagy ölelés, aztán mindenki mehetne tovább. Rendkívül nagy szükség van rá. Szerintem a mai egészségügynek a pénztelenségen túl a másik nagy gondja az időhiány. Minden téren.

Most, hogy ön az Aranyanyu miatt kisebb látványosság lett Nagykanizsán, marad ideje beszélgetni?

Én a patikát közösségi térnek tekintem, de talán még pontosabb a megfogalmazás, ha azt mondom, hogy közösségteremtő térnek. Mindig van idő egy mosolyra, egy-két valóban őszintén kíváncsi kérdésre, talán egy kis beszélgetésre is. De mivel még így is kevésnek éreztem az időt, amit együtt, közösségben tölthetünk, létrehoztam a Királynői Klubot. Számtalan kérdés merül fel az emberekben az egészségüggyel kapcsolatban. A leghajmeresztőbb, ha az internet segítségével próbálják diagnosztizálni a problémáikat. Olvasnak mindenfélét, ami vagy igaz, vagy nem. Ezeket a kérdéseket meg kell válaszolni. A klubbal sikerült teremtenem egy fórumot ahhoz, hogy megbeszélhessük a problémáinkat, hogy tájékozódjunk. A tavalyi évet kifejezetten az egészségre építettük. Az ideit szeretném a közösségépítésnek szentelni.

Mégis hogyan?

Mondok egy egyszerű példát. Nagykanizsán van a Pannon Egyetem egyik campusa. A kollégiumi portás néni észrevette, hogy amit az egyetemisták hétvégén otthonról hoznak a kollégiumba, az keddre már elfogy. Ezért összegyűjtött 10 fiatalt, 8 fiút, és 2 lányt. Vettek pizzát, levesport, végül kialakítottak egy konyhát, és elkezdték egymást főzni tanítani. Varázskonyha a nevük. A Királynői Klub többségében 40 pluszos hölgyekből áll. Nem olyan régen végre meg tudtam hívni a varázskonyhásokat. Ott álltak ezek a megszeppent fiúk 200 nő előtt. Hoztak linzert, amit ők sütöttek. Én voltam a koordinátor. Volt idő beszélgetni, és volt kiadós vendéglátás is abból a pénzből, amit Aranyanyuként kaptam. Csodás este volt. Mindenki remekül érezte magát. A klub nem feltétlenül arról szól, hogy tematikusan végigvegyük a legjelentősebb egészségügyi panaszokat. Úgy látom, a vendégek az együttlétre nyitottak, az őszinte, szabad és nyitott eszmecserére, és ebbe az is belefér, hogy tíz fiatal valamit mutatott a hölgyeknek. Egy igazán fantasztikus receptet kaptunk, a hozzávalókban van némi szolidaritás, spórolás, racionális döntések, találékonyság, közös öröm. Kell ennél több?

Az Aranyanyuért kapott pénzjutalmat mind eladományozta?

Vettünk egy televíziót a kanizsai leányotthonba, a többit pedig felhasználjuk a Királynői Klubban.

Úgy hallottam, hogy az adományozás eddig is része volt a hétköznapjainak.

Szerintem ez minden gyógyszerészre jellemző. Nem hiszem, hogy ebben a tekintetben én különleges lennék. Átszól a doktornő, hogy van egy nehéz sorsú honfitársunk, akinek tüdőgyulladása van, és nem tudja megvenni a gyógyszert. Segítek. Ez természetes. És nem egy, nem kettő van ilyen…

A legtöbben ma arra panaszkodnak, hogy az embereket alig lehet kimozdítani a karosszékből. Ön viszont közösséget épít, de hogyan?

Minden hagyományos eszközt bevetek, hogy a patika törzsközönségét és a helyi közösséget elérjem. Kedves szóval, plakáttal, de használom a közösségi médiát is. Most pedig videót készítünk. Első lépésben, kétperces tesztvideókat készítünk. Szerintem a fiatalok most blogokról vagy közösségi oldalakról tájékozódnak, ami nem mindig autentikus. Ezért ezek a kétperces videók igyekeznek majd a legalapvetőbb egészségügyi kérdésekre választ adni. Egészen onnan kezdve, hogy hogyan kell lázat mérni, odáig, hogy mitől eshetnek, vagy nem eshetnek teherbe. Kiskamaszokat, illetve fiatal felnőtteket igyekszünk majd megszólítani, mert meggyőződésem, hogy jelenleg a tudásuk az egészségről, illetve annak megőrzéséről finoman szólva is hiányos. De tervezek egy patika flashmobot is. Egészen pontosan egy újraélesztés flashmobot. Ez olyan performansz lenne, amiben eljátsszuk, hogy valaki rosszul lesz a patikában, és mi újraélesztjük. Mindezt A nagy ho-ho-ho-horgász zenéjére, mert az a ritmusa az újraélesztésnek.

Sosem fáradt?

Dehogynem, én is el szoktam fáradni. Azonban a munkámmal kapcsolatban arra jöttem rá, hogyha én adok, akkor annak a többszörösét kapom vissza. Lehet, hogy egy tál linzer, lehet, hogy egy csokoládé, vagy egy üveg pálinka formájában, vagy csak megsimogatnak, de ezt mi folyamatosan kapjuk vissza. Bolond, aki ezt nem csinálja.