„Ahol nyitottság van, ott kell előre menni.”

EURÓPA EGÉSZSÉGVÉDELMI KARMESTERE

Hétköznapjainak helyszíne Koppenhága, ahol 2010 óta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatójaként dolgozik. 2015-ben választották meg, 53 európai ország titkos szavazatával, a második ötéves ciklusra egyetlen ellenszavazat és tartózkodás nélkül. A szervezet központja ugyan Dániában van, de 53 országban dolgozik. Egy évben nagyjából 27-be el is látogat, hogy államelnökökkel, miniszterelnökökkel, miniszterekkel, szakértőkkel találkozzon. Hazánk legmagasabb pozícióban lévő nemzetközi diplomatája. Férjével, a ma már nyugdíjas sebész főorvossal három gyermeket neveltek fel. A kisebbik lányuk férje bosnyák, a másik vejük kirgiz, a fiuk felesége olasz. A soknemzetiségű családban az unokák kirgizül, angolul, katalánul, spanyolul, olaszul, bosnyák nyelven és oroszul tudnak. Közös nyelvük a magyar, amelyet mindenki tökéletesen beszél.

Hogyan került a nemzetközi vérkeringés kellős közepébe?

Az egyetem befejezése után az Egészségügyi Minisztérium nemzetközi főosztályán dolgoztam. A magyar delegáció tagjaként utaztam az Egészségügyi Világszervezet közgyűléseire és egyéb rendezvényeire, előfordult, hogy egyedül, mert rajtam kívül kevesen voltak a minisztériumban, akik beszéltek idegen nyelven. Ezzel kerültem be a nemzetközi vérkeringésbe. A népegészségügyi kérdésekbe ástam bele magam, és elkezdtem építgetni a magyar WHO kapcsolatokat, miközben rengeteget tanultam. A szüleim sokat invesztáltak a bátyám és az én taníttatásomba, egészen pici koromtól kezdve angolul, németül tanultam. Küldtek ki rokonokhoz Svájcba, Németországba, Ausztriába, aztán amikor már nagyobb lettem, Angliába mentem gyerekekre vigyázni. Nem volt egyszerű megszervezni ezt akkor, de  megoldották. Anyai nagyapám, Vitéz dr. Nagy István ügyvéd volt, nagy fölbirtokkal. A kommunista rendszer ellenségesen viselkedett vele szemben. Megfigyelőket küldtek utána, mindenüket elvették, s nem sokkal később fiatalon, agyvérzésben halt meg. Talán az ő sorsa miatt is tartották fontosnak a szüleim, hogy ne szakadjunk el az európai gyökerektől, s ennek egyik eszköze a nyelv volt.

Munkája révén 53 országgal áll szoros kapcsolatban. Ezek között hol van Magyarország?

Sok magyart vontam be a munkánkba szakértőként, és most is dolgoznak néhányan körülöttem, emellett rendezvényeket is hozok Magyarországra. Ez év szeptemberében Budapesten tartjuk a WHO regionális bizottsági ülését, amikor ellátogat hozzánk 53 ország egészségügyi minisztere, de jönnek külügyminiszterek, köztársasági elnökök komoly kormánydelegációval. Ide jön majd patrónusunk, a dán koronahercegnő is. Mindig odafigyelek azokra a kérdésekre, amelyek Magyarország egészségfejlesztése szempontjából fontosak, s amikor úgy alakult a helyzet, hogy a WHO be tudott avatkozni és lehetősége volt arra, hogy befolyásolja a dolgokat, akkor mindig felajánlottam a WHO segítségét. Most például a HIV-AIDS területen küldünk egy csapatot államtitkár úr kérésére, mert aggódva látjuk mindketten azt, hogy hogyan nő a HIV/AIDS fertőzések száma. Az 53 ország között számomra Magyarország az első.

A kollégái ezt nem veszik öntől rossz néven?

Nem, minden nemzetközi szervezetben dolgozó szakember biztosan ugyanazt érzi. A szíve, a gyökerei egy kicsit mindig a hazájában maradnak, de azért vigyázok arra, hogy ez ne legyen túl szembetűnő.

2010 óta mi az az eredmény, amire úgy tud gondolni, hogy az már rendben van?

Összeállítottuk az európai egészségpolitikai irányelvet, amire azért vagyok büszke, mert az ENSZ 2030-ig megfogalmazott fejlesztési céljai között is megjelentek az általunk is kijelölt célok: egészség mint prioritás, és az egészségben jelentkező esélyegyenlőtlenségek csökkentése. Mi, a WHO-nál 2012-ben kezdtük el a munkát, s bár az egyes országok között még nagyok a különbségek, látjuk, jó az irány és a stratégiáink működnek. A korai halálozás és a kardiovaszkuláris halálozás tekintetében csökkenő a tendencia, Magyarországon is.

Sokszor halljuk, hogy betegebbek vagyunk a többi európai nemzetnél. Valóban ennyire rossz a helyzet nálunk?

Ha a ’90-es évektől nézzük, javulnak az eredményeink, de az országon belül rendkívül nagyok az egyenlőtlenségek, amin változtatni kell. Ez persze nemcsak Magyarországra igaz. Nem múlhat azon egy élet, hogy ki hova, milyen családba születik. Nagyon remélem, hogy Magyarországon hamarosan eljön az idő, és megszületik egy átfogó kormányközi egészségvédelmi politika. Bizonyos dolgok egyébként már történtek, de nem történt semmi az alkoholizmus elleni küzdelem érdekében, és a szociális védelmi rendszerbe, az oktatásba is sokkal jobban bele lehetne építeni az egészségvédelmet. Sokat segítene a helyzeten, ha az egészségügynek saját tárcája, saját érdekképviselete lenne.

Mit lehet tenni, hogy ne kullogjunk a betegségről szóló listák végén?

Vannak országok, ahol teljes a nyitottság, és lehetőség van átfogó kormányközi programot építeni amely a tárcák szoros együttműködésével és politikai elkötelezettséggel halad előre, más országokban nincs ez meg; de ezekről sem mondok le, igyekszem megtalálni az alkalmas időpontot. Ha az ember mindig vár egy adott helyzetre, akkor sohasem történik semmi. Ezt pragmatikusan kell csinálni. Ahol nyitottság van, ott kell előre menni, és az egyik eredmény majd meghozza a kedvet. Az ENSZ Fejlesztési Célkitűzéseiben komoly lehetőség rejlik.

Ez pénz kérdése?

Bűvös kör ez, nagy az összefüggés az egészség és a gazdasági helyzet között. A rossz egészségi állapot visszafogja a gazdasági fejlődést, de fordítva is igaz, a gazdasági fejlődés jó hatással van az egészségre. A magyar lakosság jelenlegi egészségi állapota kb. 10-12 százalékkal veti vissza a GDP-t, ez bizony nagyon sok. Az egészségügyi ellátórendszerre 10 százalékot költ a kormány a költségvetésből, ez viszont kevés. De úgy látom, van előrelépés, legalábbis a fizetések tekintetében történik valami jó. De ez még midig nem elég ahhoz, hogy megakadályozza az elvándorlást. Az elvándorlás komoly gond, Romániából, Bulgáriából, Lengyelországból, a balti országokból éppúgy elvándorolnak az egészségügyi dolgozók, mint Magyarországról. De a mostani népvándorlás keretében jön sok rendkívül jól képzett orvos, gyógyszerész, akik betölthetik az űrt. Fel lehetne használni őket itthon is a kieső munkaerő pótlására. A nyelvet persze meg kell tanulniuk, de ehhez ezen a menekült-/migránsellenes hangulaton változtatni kell.

Van olyan terület, ahol Magyarország példaként jelenik meg nemzetközi szinten?

Nagyon jó például a fertőzőbetegségek elleni szűrőrendszerünk, szintén jó a járványok feltárása is, a gyermekkori vedőoltások programja. Büszkék lehetünk orvosainkra és egészségügyi dolgozóinkra, akik hihetetlen lelkiismeretesen és odaadóan végzik a munkájukat – azonban vigyázni kell arra, hogy ezek a jól működő dolgok ne sérüljenek a különböző átszervezések kapcsán.

Önnél magasabb nemzetközi pozícióban lévő szakemberünk nincs. Kíváncsi vagyok, hogy zajlik az élete a hétköznapokban.

Az a hétköznap, amikor Koppenhágában vagyok, és belső ügyekkel foglalkozom. Olyankor szinte szétszednek a munkatársaim, egyik helyről megyek a másikra, érkeznek az igazgatók sorban megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat. De jönnek a munkatársak akkor is, ha megbántotta őket valaki, ha úgy érzik, nem bánnak velük tisztességesen. A WHO épülete nyitott, ha valaki elmegy az irodám mellett, látja, hogy ott vagyok, és bekopog. Munkatársaimmal intenzív a kapcsolatom. Ez nekem nagyon fontos, nem csak az igazgatókkal beszélek, hanem lehetőleg mindenkivel. Veszélyesnek tartom, ha egy vezető csak azokra a munkatársakra hallgat, akik pozitív információkat hoznak. Ha csak pozitív híreket hall az ember, és nem ismeri a valóságot, akkor akarva akaratlanul torzul, s észre sem veszi, ez a torzulás a személyiségének, döntéseinek a része lesz.

Ha lejárt a mandátuma a WHO-nál, lenne Magyarország egészségügyi minisztere?

Ha lejárt a mandátumom, a családommal szeretnék többet foglalkozni. Az elmúlt 30 évben olyan munkakörökben dolgoztam, amelyek az év valamennyi napján teljes embert kívántak, és rengeteget voltam úton. Kevesebb időm jutott a családomra, mint szerettem volna. A tervem az, hogy ezt pótolom. De természetesen minden olyan feladatot megfontolok, amivel Magyarországot segíteni tudom. Ha az egészség prioritás a kormány számára, ha szabad kezet kapnék, és befolyásolhatnám, hogy mi történik az egészséggel és az egészségüggyel, akkor ezt is megfontolnám.