Kondorosi Éva

 

Kondorosi Éva

Széchenyi-díjas biokémikus
az Európai Kutatási Tanács alelnöke

„Kutatásaink valódi szenzációnak számítottak tudományos szakmai körökben.”

A TUDOMÁNYDIPLOMATA AKADÉMIÁJA

Nevét, nagyon fiatalon, már a 80-as évek közepétől ismerte a nemzetközi tudományos világ. Eredményei alapján számos nagy tekintélyű tudományos tanácsadó testület tagja lett. Ezek közül kiemelkedik  az Európai Kutatási Tanács (ERC) Tudományos Tanácsa, amelynek tagjává, majd ez évtől élettudományi alelnökévé választották. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár kérésének eleget téve tagja lett az ENSZ Főtitkár szűk körű tudományos tanácsadó testületének. Emellett tudományos munkájának elismeréseként, számos tudományos akadémia választotta tagjai közé, így az amerikai, a magyar, az európai, a francia, s végül a német. Széchenyi-díjas kutató, a valaha élt legsikeresebb hazai kutatók egyike, akinek cikkeit a legjelentősebb nemzetközi tudományos lapok közölték. Szerény, halk szavú, de akire odafigyelnek és véleménye döntő fontosságú. “Amikor a kutatómunkát elkezdtem, nekem az tökéletesen megfelelt, hogy a férjem (Kondorosi Ádám genetikus professzor) munkáját segítsem és együtt oldjuk meg a legégetőbb biológiai kérdéseket a területünkön. Ha nem Ádámmal dolgoztam volna, talán sose lett volna belőlem igazán sikeres kutató, mert ő egy iskolát teremtett, eredeti és maximális igényű kutatásra sarkalva munkatársait. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy a karrieremmel kezdenem kellene valamit, amikor Ádám súlyos betegsége elkezdődött, amikor helyt kellett állnom helyette is, folytatni a közös munkánkat. Hét éven át nem láttam az alagút végén pislákolni a fényt. Ezekben a keserves években a munka mentett meg, ekkor fedeztem fel a bacilusok ifferenciálódását.” – idézi fel életének legnehezebb, ugyanakkor szakmájának legsikeresebb időszakát. Ő Kondorosi Éva, aki a Francia Tudományos Kutatási Központból (CNRS) jött vissza Szegedre a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (magyar-francia programra kiírt) pályázatát elnyerve, amellyel egy új kutatóintézetet hozott létre, a Baygent, amely rövid időn belül nemzetközileg ismert lett. Ingázik Budapesten élő családja, Szeged, a volt francia csoportja és a brüsszeli Európai Kutatási Tanács között. Brüsszelben a 22 tagú tudományos tanács tagjaként az európai kutatás jelenén és jövőjén dolgozik, a többfordulós pályáztatás koordinációjában, a kiértékelésben van szerepe. „Katasztrofálisak a grantok megoszlási arányai, mert az új tagországokra mindössze 2 százalék jut, míg 90 százalékon csupán tíz ország osztozik. Azon dolgozom, hogy ezen az aránytalanságon változtassak a felzárkózó országok javára, és hogy Európa egész területén a tudományos kutatás minél inkább egy szintre kerüljön, de úgy, hogy az értékelés egyetlen kritériuma a kiválóság maradjon.”

Sokszor, pontosítok, szinte minden második mondatában beszél a kiváló kutatóról, Kondorosi Ádámról, aki társa és munkatársa is volt.
Hogyan ismerkedtek meg?

Ádám az ELTE-n felettem járt és én első évben abba a laborba kerültem, ahol ő szakdolgozott és nekem is egy kicsit a mesterem lett. Ádám elnyert minden jó tanuló, jó sportoló díjat és olyan jóképű volt, hogy Hollywoodban is versengtek volna érte. Kölcsönösen csodáltuk egymást, de sokáig egyikünk sem mert közeledni. Amikor megnyílt a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és Ádám Szegedre került, én vettem át a munkáját az ELTE-n és a megbeszélések miatt gyakran utaztam Szegedre. Amikor én Budapestről ide látogattam, meglepetéssel láttam a pezsgő tudományos légkört, szakmai beszélgetéseket, vitákat a folyosókon még este 10-kor is. Itt értettem meg, hogy Ádám miért választotta Szegedet. Közben egy életre szóló szerelem szövődött köztünk és én boldogan követtem Szegedre.

Németországhoz kötődik az első közös nagy kutatási eredményük, amely regénybe illő történetként rögzült.

Ádámnak már huszon évesen olyan nemzetközi híre volt, hogy mindenki azt gondolta, hogy évtizedes múlt áll mögötte. A Max Planck Intézet Növénykutatási igazgatója személyesen jött Magyarországra, hogy meggyőzzön bennünket intézetében szimbiózis kutatásra. Akkoriban óriási verseny volt a világon a Harvard, a Stanford és egy angol labor között, hogy ki találja meg azokat a bakteriális géneket, amelyek a növényben létrehozzák a nitrogénkötő gümők fejlődését. Ádám a legkiválóbb genetikus volt, én ehhez hozzá tudtam adnia molekuláris biológiai tudásomat. Kivételesen jó volt ez a „kombináció” és így tudtuk elsőként közölni ezeknek a géneknek az azonosítását. Óriási eredmény volt. A világ minden tájáról özönlöttek az állás ajánlatok. A Harvaddal kacérkodtunk, de nem akartunk Magyarországtól elszakadni. Mégis Franciaországból egy olyan ajánlat jött, amit nem lehetett visszautasítani. Ádámot felkérték egy modern növénytudományi intézet létrehozására a CNRS keretében. Ádám az intézet igazgatója, én meg az intézet egyik csoportvezetője lettem kutatási igazgató szinten.

Van a nemzetközi sikerhez jó receptje, amit megosztana velünk?

Ha úgy tekint erre az ember mint egy munkára, akkor azt kell mondjam, hogy rettenetesen küzdelmes és fáradtságos munka vezet a sikerig. De akkor, ha az ember meg akar oldani egy problémát, ami nagyon érdekli, akkor ez stimulál. Ráadásul, ha ezt egy olyan szellemi légkörben tesszük, ahol sok motivált kutató van, akikkel versengünk a megoldáson, akkor ez nem fáradtság, sokkal inkább élvezet.

A mi életünkben mi a felfedezéseik legnagyobb jelentősége?

Kutatási eredményeinknek nagyon sok szinten van jelentősége. Ha megismernénk, hogy hogyan történik pontosan a nitrogénkötés a növényben, akkor nem kellene nitrogén műtrágyákat használni, nem szennyeznénk össze a talajt és a talajvizeket a soksok káros nitrogénszármazékkal. S tovább megyek, nem lenne szükség nitrogéntartalmú műtrágyára,s tudjuk, hogy önmagában a gyártás is környezetszennyező folyamat, tehát ez is nagy segítség lenne a Földnek. Ha felfedezéseinket több növényre is ki tudnánk terjeszteni, akkor az megoldaná az élelmezési gondokat a Földön. Tudván, hogy 11 millió kisgyerek hal meg évente éhezés vagy alultápláltság következtében, ennek a jelentőségét fel sem tudjuk mérni. Franciaországban férjével együtt elismert kutatók voltak.

Ilyenkor mindenki megkérdezi: miért jöttek haza?

Mi sohasem mentünk el úgy, hogy kinn akarunk maradni, pontosabban szólva egyáltalán nem akartunk kimenni, mert remekül működött minden a német kollaborációval és a szegedi csoporttal. A visszatérésünk azonban nem volt egyszerű, azt mondták, örömmel várnak bennünket, ha biztosítjuk a saját kutatásunk feltételeit és a fizetésünket,
de azért azt ajánlották, hogy jobb nekünk, ha külföldön maradunk. A férjem betegsége miatt 2006- tól azonban szükségem volt a család segítségére és mindenképpen haza kellett jönnünk.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 2007-ben visszatért a kiinduló ponthoz, Szegedre.
Mivel foglalkozik most?

Azt vizsgáltuk az utóbbi 10 évben, hogy mit csinál a növény a sejtjeikben szimbiózisban élő bacilusokkal. Felfedeztünk egy eddig ismeretlen, több mint 700 tagból álló gén családot, ami kis fehérjéket, peptideket termel. Ezek a növényi peptidek olyan baktériumokat is elpusztítanak, amelyeket a klasszikus antibiotikumok már nem. Több célponton támadják meg a mikrobákat, ezért nehezen alakul ki velük szemben rezisztencia. Az első kísérletek alapján azt is tudjuk, hogy nem toxikusak a humán sejtekre. Mindezek alapján ezek a növényi peptidek ideális új antibiotikum jelöltek.

Ha minden abban az ütemben halad ahogyan elképzeli, akkor mostantól hány év múlva kerülhet az egészségügyi ellátásba a „Kondorosi-féle” új antibiotikum?

A kérdés az, hogy milyen ezeknek az anyagoknak az alkalmazhatósága a szervezeten belül. Felszíni fertőzések kezelésére valószínűleg nagyon gyorsan alkalmazhatók lennének, csakhogy rendkívül szigorúak az előírások. Mire a három klinikai fázison végigmegy a kipróbálásuk, az minimum 10 év vagy még hosszabb idő, s mi egyelőre csak azt mondhatjuk, hogy reménykedünk, hogy ez így is lesz.

Ugorjunk vissza egy kicsit az időben, a budapesti egyetemi évekhez. Mert valaha ezekről a sikerekről álmodni?

Maximalista vagyok önmagammal és a munkámmal szemben is, vagyis igyekeztem mindent a lehető legjobban csinálni, de sosem reméltem, hogy ilyen nemzetközi sikereket és elismerést érek el. Én is csodálkozom magamon, hogy én ezt meg tudtam csinálni. Ha ott voltak az akadályok, nem hátráltam meg, sok munkával, kitartással és lelkesedéssel valahogy átugrottam rajtuk. Én nem tartozom a hangos nők közé, sose tülekedtem pozíciókért, díjakért. De végül majdnem mindent megkaptam, amit szerettem volna és olyanokat is, amire nem is gondoltam.

vissza

Itt azonnal üzenhet alapítványunknak

Név *:
Telefon *:
E-mail *:
Üzenet *:

Az adatkezelésről bármikor jogosult tájékoztatást kérni, valamint az adatok helyesbítését avagy törlését igényelni a “21 Nő az egészségügyért” Alapítvány 1061 Budapest, Király u. 12. címére postai úton, avagy a kertesz.eva@21no.hu e-mail címre küldött levélben.

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Találkozzunk a facebook-on is:

A portál motorja a projekto