
Belkereskedelmi Igazgató
Egis Gyógyszergyár
„Én akkor röpülök jól, ha szembefúj a szél.”
A REJTŐZKÖDÉS MESTERE
– Mit gondol, mit mondanak önről az ügyfelei?
– Talán azt, hogy kedves vagyok?
– Nem, nem ez volt az első jelző. A korrektséget emelték ki önnel kapcsolatban.
– A mi szakmánkban ez annyira magától értetődő, hogy ez a szó eszembe sem jutott volna. De való igaz, korrekt vagyok az ügyfelekkel, és elvárom, hogy velem is azok legyenek.
“Világéletemben gyermekgyógyász akartam lenni, és az is lettem. Koraszülött osztályon dolgoztam, és ezt nagyon szerettem. A férjem akkoriban Malévnél dolgozott, sokat éjszakázott, én szintén, s ehhez jött még a rengeteg hétvégi ügyelet. Amikor megszületett a fiunk, úgy neveltük, hogy közben leveleztünk egymással, a hűtő ajtaja volt a postaládánk. Egyszer csak arra az elhatározásra jutottunk, hogy ezt így nem folytatjuk tovább, pár évig inkább a gyógyszeriparban vállalok munkát, amíg a gyerek egy kicsit nagyobb lesz. Dolgoztam a Richterben, a Pfizernél, aztán a Servier-hez kerültem. Amikor a Servier megszerezte az Egis részvények többségét, megkértek, hogy két évre menjek át az Egisbe, és vigyem magammal azt a marketing és sales tudást, amivel akkor már rendelkeztem, és amire ott éppen szükség volt. Ez a két esztendő immár 20 éve tart, de egy percre sem bántam meg. Nagy utat jártam be a gyermekgyógyászattól a kereskedelemig. Amikor a Pfizernél elkezdtem dolgozni, még senki sem tudta, hogy mi az a gyógyszermarketing. Volt ott egy fantasztikus főnököm, ha mosolygott, akkor tudtam, hogy jó irányba indultam el, ha csóválta a fejét, abból tudtam, hogy nem találtam el a jó irányt. De nem mondott semmit. S amikor már-már azt hittem, hogy ügyes vagyok, és jól kitaláltam mindent, akkor elküldött egy nemzetközi szakmai továbbképzésre, ahol kiderült, hogy amit én felépítettem, abban semmi új nincs, azt a világon mindenhol így csinálják. De attól, hogy ezt az utat egyedül kellett végigjárnom, sokkal több tudást és magabiztosságot kaptam, mintha könyvekből vagy másoktól tanultam volna.”
Az Egis belföldi kereskedelmi igazgatóságán híresen alacsony a fluktuáció. Mi ennek a titka?
Számomra nagyon lényeges, hogy csapatban dolgozzak. Fontosak a kollégák, lehet, hogy azért, mert nő vagyok, lehet, hogy azért, mert így születtem, de mindig érdekelt az emberek véleménye, hogy mit gondolnak, mit éreznek. Törekszem arra, hogy ne csak én legyek harmóniában önmagammal, hanem a környezetem is.
Ennyire fontos, hogy milyen egy munkahelyi légkör?
Nagyon komolyan gondolom, hogy az a jó, ha a munkatársaim is sikeresnek érzik magukat, hogy mindenki érezze, tett valamit az ügyért, és a lehető legkevesebb stresszel végezzék a munkájukat. Ez a stresszmentes, békés környezet tud alkotó légkör lenni, azt hiszem, ezt értékelik a kollégáim. Valóban alacsony nálunk a fluktuáció, jó csapatot tudtam építeni magam köré. Sokat dolgozunk, és a munkában mindenkinek joga van tévedni. Egy dolog fontos, ha hibázott, akkor azonnal jelezze, és azt tegyük rendbe együtt, induljunk el egy jó irányba.
A kollégák szoktak élni ezzel, és jelzik, ha hibát követnek el?
Hogyne, nem egyszer és nem is kétszer előfordul, hogy ki kell mondani, rosszul számoltunk, rosszul terveztünk. Próbáljuk megtalálni a legjobb utat, de nemcsak akkor, amikor valaki téved, hanem akkor is, ha elakad a munkájában. Mert ez is előfordul. Ilyenkor összeülünk, mindig egy csapatként gondolkodunk a megoldáson, és nincs hibáztatás. Mindenki elmondja a véleményét, a megoldási javaslatait, és a végén azt érezzük, hogy közösen oldottunk meg valami nehézséget, és abból mindenki kivette a részét. Azt gondolom, hogy ez jó érzés mindenkinek.
Sokszor hallani, hogy a gyógyszeriparnak az az érdeke, hogy minél több gyógyszert eladjon, és minél nagyobb forgalmat generáljon. Cél-e, hogy változtassanak ezen a képen?
Igen, ez egy teljesen általános vélemény, amit nagyon gyakran hallunk az orvosoktól és a betegszervezetektől egyaránt, általában ez a közvélekedés is. De amikor konkrét cégekről vagy készítményekről beszélünk, akkor nem ezt halljuk vissza. Nem az a cél, hogy minél több gyógyszert adjunk el, hanem az a cél, hogy minden beteg azt a terápiát kaphassa meg – a miénket vagy másét – amivel a leggyorsabban, a leghatékonyabban meggyógyul, és a legjobb életminőséget biztosítja számára.
Gondolja, hogy ezek az érvek meggyőzik a laikus embereket is?
Azt ugye nem nehéz belátni, hogy azért gyártunk gyógyszert, mert szükség van rá. Az Egis gyártott Roll jégkrémet is, a tápszerek melléktermékét, ez egy kiváló gyógyszergyári minőségű jégkrém volt, de kiderült, hogy a gyógyszerekre nagyobb szükség van, mint a jeges csemegére.
Jó, tegyük fel, hogy azt megértik, hogy a gyógyszergyárnak gyógyszert kell gyártani, de mintha mindezek ellenére maradna az emberekben az ellenérzés.
Amire még szükség van, az a betegek képzése. Sokan azért élnek rosszabbul, mert elhagyják azt a terápiát, amit az orvos felírt számukra. Vannak bizonyos betegségek, amelyek nem okoznak fájdalmat. A magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbetegség hosszú-hosszú évekig nem fáj, és a beteg azt gondolja, hogy ha nincs panasza, akkor jobban jár, ha nem szedi be azt a sok gyógyszert. S aztán nem győzünk csodálkozni, hogy miért hal meg annyi ember, ráadásul fiatalon egy stroke miatt, vagy miért kell amputálni a lábát a cukorbetegség miatt. A gyógyszergyárak már régen felsorakoztak és érvelnek a beteg-edukáció mellett az orvosokon, a betegszervezeteken keresztül.
Habár sok éve irányítja az Egis belföldi kereskedelmi igazgatóságát, alig lehet tudni önről valamit. Mi ennek az oka?
Én tudatosan vagyok rejtőzködő. Sosem volt számomra fontos az egyéni karrier, nem akartam megmutatni magam. Az összes tudásom és képességem számomra pontosan annyira fontos, hogy amikor hazamegyek, az a jó érzés tölt el, hogy ma is haladtam a munkámmal, hogy elértem valamit az emberek, a magam érdekében.
És ha egy jól sikerült nap után bezárja az iroda ajtaját, hogyan lép az otthonába?
Ha ez így van, akkor én képes vagyok kizárni a magánéletemből a munkámat, és átadom magam a családnak. Szeretek utazni, főzni, foglalkozni az unokáimmal. A férjemet 40 éve ismerem, 40 éve fogja a kezem, és én boldog vagyok ettől. Kiegyensúlyozott ember vagyok, aki harmóniában van önmagával, és nem szükséges bizonyítanom, hogy én vagyok valaki. Ezért nem akarok elöl lenni, mert én ott érzem magam jó helyen, ahol vagyok. Ennek ellenére persze tisztában vagyok azzal, hogy elöl állok, viszem a zászlót, ha kell, töröm az utat, ha kell nyilatkozom, megyek oda, ahol fontos a jelenlétem, de a pozíciómmal járó szereplés számomra nem fontos. Csak az, hogy elérjük a célt, amit kitűztünk.
Úgy tűnik, nagyra értékeli a biztonságot. A munkájában is erre törekszik?
Nagyon szerető, kiegyensúlyozott családból jöttem, ahol a nagyszüleimmel, a dédnagymamámmal és a szüleimmel éltünk együtt egy nagy családi házban. Nem is hagytam el ezt a családi házat, a férjemmel ezekre az alapokra építkeztünk. Több generáció él nálunk békében, én is ezt kaptam, és ezt viszi tovább a fiam és a menyem is. Ezzel a háttérrel én könnyen vállalhatom a kihívásokat a munkahelyemen. Mert szeretem a kihívásokat, az újdonságokat. A kollégáim azt szokták mondani nekem, hogy én akkor röpülök jól, ha szembefúj a szél. De akkor aztán igazán szárnyalok. Bevállalós vagyok, kipróbálok ismeretlen dolgokat, és nem szeretek azon az ösvényen sétálni, amit már régen kitapostunk, inkább macsétával vágok új utat.
Bizonyára sokan mondják, hogy önnek nem kell megharcolnia a sikerért.
Tudom, hogy mindez furcsán hangzik – főként, hogy egyébként rejtőzködő ember vagyok, amikor a munkám eredményességéről van szó -, de valahogy azt gondolom, hogy ha nem ezen a pályán indultam volna el, nagyjából ugyanitt tartanék. És igen, szoktam hallani, hogy persze, Idának könnyű… És igazuk van, mert nekem valóban megadatott egy harmonikus családi élet, ahol mindenki képes egymás felé fordulva adni és kapni.
Tehát a harmonikus családi élet lenne a sikeres munka titka?
Sőt, néha még ez sem elég, mert az élethez szerencse is kell, hogy jó időben, jó helyen legyen az ember. Viszont az is igaz, hogy amellé áll a szerencse, aki megdolgozik érte. És én nagyon megdolgoztam azért, hogy megértsem ezt a szakmát, és sikeres legyek benne.