„Nem tartom magam autoriter vezetőnek, mindennél jobban hiszek a dialógusokban, az együttműködésben.”

ELŐSZÓ A 21. SZÁZADHOZ

2015. március 1-jén öt különféle szervezet egyesülésével jött létre az újonnan felállított Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). A szakma pontosan tudta, hogy milyen bonyolult és komplex munkát kell elvégeznie az új intézet újonnan kinevezett vezetőjének. Dr. Pozsgay Csillára várt a feladatok megoldása, egy új, korszerű szervezet alapjainak megteremtése. “Időnként viccesen azt mondom, kalandvágyból vállaltam el a feladatot, és ez igaz! Amikor a gyógyszeripart „elhagytam”, számos lehetőségről automatikusan lemondtam, viszont megvalósíthatom azt, amit még akkor Zombor Gábor államtitkár úrral megálmodtunk. Mikor adódik erre esély? Azt hiszem, ez egy ritka és kivételes alkalom!”

Meg tudja fogalmazni egy mondatban, hogy mi volt a célja, amikor elfogadta a felkérést és az OGYÉI főigazgatója lett?

Mivel a 21. században élünk, ezért másként kell szemlélni önmagunkat, és ezt a korábban nagyon hierarchikus rendszert úgy átalakítani, hogy kiszolgálja azokat az igényeket, feladatokat, amiket magunkra vállaltunk.

Nehéz elérni ezt egy ilyen gigantikus cégnél?

Nem annyira. Kizárólag attól tartottam, hogy nem lesz könnyű a megkövült, megrögzött hagyományokon változtatni. Amikor idejöttem, tudtam, a céljaink eléréséhez fontos, hogy az itt dolgozók előbb-utóbb magukra ne mint az Intézet különálló egységeiben tevékenykedőkre nézzenek, hanem minél előbb sikerüljön egy közös, „OGYÉI-is” identitást kialakítani. Az elmúlt két év sikerének érzem, hogy az intézetben dolgozó munkatársaim megértették ennek az elvnek a jelentőségét. Most már nem párhuzamosan futnak a végtelenbe a folyamatok, hanem összekapcsolódnak, és a különböző területeken tevékenykedő kollégáim segítik egymást. Ez komoly erő.

Ha a nemzetközi trendeket nézzük, hol tart most az OGYÉI?

Az intézet egyik előnye, hogy nemzetközi közegben tevékenykedünk, munkatársaink közül sokan beszélnek angolul, sokan mozognak nemzetközi szintéren. Ha a gyógyszer- és/vagy az élelmiszeripart nézzük, akkor bizton állíthatom, nagyon szerencsés helyzetben vagyunk. Az Élelmezés- és Táplálkozástudományi Főigazgatóságunk munkatársai is nagyon innovatív szakmai környezetben, dolgoznak. A már megkezdett programokon túl igyekszünk új projekteket is elindítani, a jövőben például az időskorúak táplálkozásával is behatóan foglalkozunk majd. Kiemelt figyelmet szentelünk a táplálkozás és gyógyszerelés összefüggéseire, ezen keresztül pedig a betegségek kezelésének és a táplálkozás összefüggéseinek és ezek gyakorlati iránymutatásának fejlesztésében is részt kívánunk vállalni. Gyógyszerügyi feladataink esetében egy olyan hálózatnak vagyunk a részei, amely az európai hatóságokat tömöríti. Ennek csúcsszervezete az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Eltérően az államigazgatás más szervezeteitől működésünket alapvetően határozza meg a piaci környezet, ahol kizárólag akkor kapunk nemzetközi törzskönyvezési feladatokat, ha jó minőségű szolgáltatást nyújtunk. Ezen a területen nagyon éles a verseny, hiszen ezek fizetős megbízások és nem mindegy az, hogy a centralizált eljárásban lévő folyamatok közül egy évben hányat tudunk elhozni, hiszen az így keletkező bevételek jelentősen járulnak hozzá az OGYÉI büdzséjéhez.

Ez azt jelenti, hogy megteremtik a saját működési feltételeiket?

Igen. Sokan nem tudják, mi nem az állam pénzéből „élünk”, hanem a saját bevételeinkből tartjuk fenn magunkat. Minél hatékonyabban dolgozunk, annál több bevételt termelünk, de nem kizárólag „magunknak”, hiszen az igazgatási szolgáltatási díjból származó bevételeink zömét, több mint 67 százalékát befizetjük az Egészségügyi vis major keretbe. Részben ebből a pénzből fedezi az állam a kórházak nem várt kiadásait.

Ebben a szervezetben hová képzeljük el Pozsgay Csillát? Ön áll a piramis vagy sok kis piramis tetején?

Nagyon fontos, hogy nem piramist építünk! Én nem tartom magam autoriter vezetőnek, mindennél jobban hiszek a dialógusokban, az együttműködésben. Hosszú távon kifizetődőbb és hitelesebb is. Régen az intézet vezetőjétől várták el, hogy minden területen szakértő legyen, a törzskönyvezéstől a kémiai folyamatokig. A 21. században egy vezetőnek jó menedzsernek kell lennie, akinek van hosszú távú elképzelése, törekszik rá, hogy a nagy összefüggéseket lássa, és tudja, hogy mikor és merre kell mozdulni.

Az „önfenntartás” ténye jelent egyfajta szabadságot, amikor a döntéshozókkal tárgyal?

Kétségtelen, tartást ad! Tisztában kell lennünk saját jelentőségünkkel és lehetőségeinkkel. Bizonyos kérdésekben, így például gyógyszerbiztonság esetén országos, sőt nemzetközi jelentőséggel is bírunk. De az államigazgatás perspektívájából nagyon pici pont vagyunk. A kezdetektől feladatomnak tekintettem, hogy a törvényalkotókkal, döntéshozókkal megismertessem az intézetünket. Ahhoz, hogy ismerjenek bennünket, sokat kell változtatni a kommunikáción. Korábban csak minimális válságkommunikáció működött, így például a gyógyszerügyi hatóság csak akkor jelent meg a nyilvánosság előtt, ha valamilyen kínos eset, botrány volt. Most viszont szeretnénk a lehető legszélesebb körben érzékeltetni, hogy hol van az OGYÉI az ország egészségügyi térképén, megmutatni munkánk társadalmi hasznosságát.

Van az OGYÉI-nek szakmai startégiája? Mely területekre koncentrálnak idén?

Igen van. Ennek alapjait tavaly sikerült letennünk. Ezen belül is ennek az évnek, 2017-nek van egy fókuszterülete – és ez a terület számomra személyesen is nagyon fontos. Tavaly ugyanis létrehoztuk az intézet Innovációs Irodáját, mely az OGYÉI kulcs stratégiai fejlesztései közé tartozik. Célunk elsősorban a hazai gyógyszer-, és élelmiszeripari innováció új fejlesztési irányainak támogatása.

Ön 2015-ben mutatkozott be egy gyógyszerész konferencián, és  már akkor elmondta, hogy fő célja az átlátható működés.

A hozzánk hasonló intézmények akkor hitelesek, ha transzparensen működnek – igaz ez a munkatársaink és az ügyfeleink irányában is. Sosem éreztem azt, hogy ez külön energiákat emésztene föl. Ha nem ugyanazt gondolom, mint amit mondok, akkor az egész nem ér semmit. Én a kezdetektől ugyanazt mondom: vagy változunk és akkor valaminek az élére is kerülhetünk, vagy így maradunk és akkor magas szakmai színvonal mellett, de mégis lassan, de biztosan elsüllyedünk. Különleges helyzet a miénk. Piaci versenyhelyzetben dolgozunk úgy, hogy közben az államigazgatás részei vagyunk. Ez egy eléggé hibrid megoldás, de úgy látom, megtaláljuk azt a szűk mezsgyét, amin viszonylag szabadon mozgunk.

Tudatos vezetői döntés, hogy ön szinte kizárólag a pozitív dolgokról beszél?

Tudatosan azon munkálkodom, hogy az intézetnek vonzereje legyen, ha az adott kereteken belül mi lennénk a koronaékszer. S amúgy is, én egy örök optimista vagyok.

Honnan hozta ezt a biztonságos optimizmust?

Volt egy nagyon szerethető otthoni közegem, egy nagyon szerethető politikus édesapám, s egy szigorú, racionális gondolkodású tanár édesanyám. A bátyám is, én is teljesen más szakmai irányba mentünk, mint a szüleink. Bár engem mindig érdekelt a történelem, a diplomácia, tudatosan nem akartam abban a világban mozogni, ahol édesapám, nem akartam vállalni az összehasonlítást, nem akartam „a kis Pozsgay” lenni. Ugyanakkor érdekelt a biológia, az állatok, a természet, az emberek, emiatt az orvosi pálya felé indultam, amit egyáltalán nem bántam meg. Reumatológusként dolgoztam. Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetből vezetett az utam a gyógyszeriparba, majd lettem később az akkori GYEMSZI OGYI orvostudományi igazgatója, majd onnan ismét visszatértem az iparba. Mikor az OGYÉI vezetésére felkértek, már volt gyógyszeripari és hatósági tapasztalatom is.

Az OGYÉI vezetése nagy kihívás. Nem ijesztő?

Igen, kihívásnak kihívás, de ezt egy cseppet sem érzem ijesztőnek. Inkább a felelősségét éreztem. Éppen az elmúlt év végén, egy nagy értekezleten – ahol az intézet mind a 400 dolgozója jelen volt ¬, éreztem  először azt igazán: a munkatársaim felsorakoztak mögém és jönnek velem! Akkor hasított belém az érzés, hogy legyen bármi, nem szabad cserbenhagynom őket! Ha az én elképzeléseim ugyanarra a sorsra jutnak, mint a korábbi reformkísérletek, akkor nagy baj lesz. Az én felelősségem, hogy amit elkezdtünk, ne haljon el, hogy az jöjjön ki belőle, amit közösen megálmodtunk. Én nem félek a feladatoktól, sőt, izgalmasnak találom őket. Számos nagyszerű, lelkes és tenni vágyó emberrel dolgozom együtt, ez remek érzés. Jó embereket sikerült megtartani, idevonzani, és úgy érzem, sikerült velük megértetnem azokat a dolgokat, melyek az Intézet újragondolásakor fontosak voltak. Ez azonban nem rólam szól, az, hogy mi valósul meg a végén, már közös feladat.