„Ezt is lehet középszerűen csinálni, de elhivatottság, szenvedély nélkül nem sok értelme van.”

AZ ÉRTÉKEKÉRT HARCOLNI KELL

Már gyermekként kíváncsi volt a gyógyszerek szerkezetére, szétszedte, „boncolta” azokat, kísérletezett velük. Édesapja, Zelkó Zoltán térképész a hetvenes években kezdett foglalkozni a perui Nazca-vonalak rejtélyével. Elméletéből „A kősivatag titka” címmel később izgalmas könyvet írt. Zelkó Romána a tudomány egy másik szakterületét, a gyógyszerészetet választotta. „Az experimentális kutatómunka egészen más, mint amivel édesapám foglalkozott” – mondja. Gondolkodását, hogy merjen szabad és kreatív lenni, otthonról hozta. „Édesapámtól tanultam meg, hogy merjek a megszokottól eltérően, nem konvencionális módon gondolkodni, merjek elrugaszkodni”. Ez inspiráló erő számára akkor is, amikor egy elképzelésről kiderül, hogy téves. Mindig van tartaléka, a tűz a belső hajtóereje.

Már egyetemistaként komoly szakmai kutatásokat végzett, TDK dolgozatokat írt. Mikor dőlt el, hogy a gyógyszerészeten belül melyik szakterületre specializálódik?

Nagyszüleimmel Szombathelyen éltem. Nagymamám sokat betegeskedett, fiatalon halt meg. Mivel engem mindig is érdekelt a kémia, kíváncsi voltam a gyógyszereire, azok anyagára, szerkezetére, szétszedtem, hevítettem a piruláit, figyeltem, hogyan viselkedik az anyag. Gimnazistaként az is felmerült, hogy orvos leszek, de végül mégis a gyógyszerészet mellett döntöttem. Azt hiszem, alkatilag, lelkileg nem lettem volna képes arra, hogy gyógyító orvos legyek. Az élettan, a kórélettan, a gyógyszer hatástan, a gyógyító anyag érdekelt, az orvosi pálya számos területe messze állt tőlem.

A gyógyszertechnológia a szak- és kutatási területe. Mivel foglalkozik pontosan?

A hatóanyag olyan parányi mennyiség, amit közvetlenül nagyon ritka esetben lehet bevinni a szervezetbe, ezért szükség van arra, hogy különböző segédanyagokkal gyógyszerbeviteli formákat alakítsunk ki. Széles spektruma van ennek, ezen belül én a szilárd gyógyszer formulálásával foglalkozom. A mai korszerű gyógyszerformáknál a fejlett technológiai eljárásokkal már szabályozni lehet a hatóanyag idő- és térbeli felszabadulását. Polimer alapú hatóanyag-leadó rendszerekkel foglalkoztam, míg kutatócsoportommal most nanoszálas és mikroszál-alapú hatóanyag-hordozó rendszerek formulálási lehetőségeit kutatjuk.

A magyar gyógyszerkutatás nagyhírű volt a háború előtt. Ma milyen helyet foglal el a nemzetközi ranglistán?

A magyar gyógyszeripari kutatás a mai napig nagyon híres, készítményei nemzetközileg elismertek. A korábbi örökség máig jelen van a hazai gyógyszeriparban, de már más struktúrában. A globalizáció itt is hat, tudomásul kell venni, hogy a hazai gyógyszergyártó cégek többsége egy multinacionális vállalatbirodalom részeként működik. De egyik sem lett kiszerelő üzem, megmaradt a kutatás, generikus- és originális gyógyszerfejlesztéssel is foglalkoznak.

Kutat, sokat publikál, tanít, egy doktoranduszokból álló kutatócsoportot vezet. Milyen helyet foglal el a tanítás a szakmai életében?

Büszke vagyok a tanítványaim eredményeire. Egyikük leginnovatívabb PhD munkájával – a mikro- és nanoszálas antibiotikum-hatóanyagú sebfedő tapasszal – tavaly elnyerte a Semmelweis Egyetem Innovációs Díját. Ez személyes siker is, sőt a tanítványaim elismerései nagyobb örömet jelentenek számomra a saját sikereimnél is. Magamtól elvárom a jó teljesítményt, de ha azt a diákjaimtól kapom, az a legnagyobb ajándék. Fontos és remek érzés egy ilyen inspiráló közegben tehetséges hallgatókkal dolgozni. Az elmúlt tíz évben többféle korszerű hatóanyag-leadó rendszer formulálásával foglalkozunk, a gyógyszeripari együttműködés keretében például a helicobaktérium kezelésére egy olyan „úszó tablettát” fejlesztettünk, amely a gyomorban szabályozott módon képes több órán keresztül az antimikróbás hatóanyagot felszabadítani, célzott hatást biztosítani. Most olyan formulákkal kísérletezünk, amelyek jobb és gyorsabb felszívódást tesznek lehetővé.

A gyógyszerkutatónak ismernie kell a betegségeket, lépést kell tartania az orvostudomány fejlődésével?

A ’90-es években megjelentek a makromolekuláris biológiai hatóanyagok, amelyek mára egyre nagyobb hányadát teszik ki az újonnan megjelenő készítményeknek. Korszerűbb, hatékonyabb lett a gyógyítás. Talán a gyógyszerészek rendelkeznek a gyógyításban dolgozók közül a legmélyebb molekuláris szintű szakértelemmel, ismerniük kell a biológiai terápiákat, s tisztában kell lenni azzal is, hogy egyre inkább a célzott, személyre szabott, hatékony és biztonságos terápiák kerülnek előtérbe.

Az orvosok bevonják önöket a gyógyításba, kérnek tanácsot?

Örömmel tölt el, hogy az elmúlt években egyre több gyógyszerész került az egyetem klinikáira. Minden nagy területnek van már a klinikán gyógyszerésze, akik nem csak a hagyományos logisztikai feladatokban vesznek részt, hanem ott vannak a referálókon, a terápiás csapat tagjai lettek, gyógyszerelési tapasztalataikkal segítik az orvosokat. Nemcsak a készletezési és expediálási feladatokat látják el, hanem az osztályos gyógyszeres terápia-menedzselésben is részt vesznek.

A gyógyszeripar hatalmas üzlet, amely rengeteg pénzt mozgat meg. Olykor talán más az érdekeltsége a kutatóknak és a gyártóknak. Okoz ez feszültséget, nehezíti a kutatást?

A gyógyszeripar valóban üzlet is, de a fő cél a beteg meggyógyítása. A cégeknek ki kell jelölniük a saját kutatási portfóliójukat. Vannak „slágerterületek” mint a központi idegrendszeri, vagy a kardiovaszkuláris kutatások, bizonyos tumoros kórképek kezelésére irányuló terápiák. Ide összpontosulnak a nagy erők, s „árván maradnak” azok a speciális területek, melyek alig néhány beteget érintenek. Számukra is szükséges a gyógyszeres terápia. Nyilvánvaló, hogy itt lenne szerepe a kisebb innovatív cégeknek, rugalmasabb vállalatoknak, hogy képesek legyenek olyan igényeket is kielégíteni, amire a felvevőpiac limitált. De azt látni kell, hogy vannak fő irányok, amiken sokan dolgoznak.

Hangsúlyozta, milyen fontos a fiatalok pályán tartása, képzése.

Ezt tapasztalatból is tudom, hiszen én magam olyan módszereket tudtam Gentben tanulmányozni, amire az akkori intézetben nem lett volna lehetőségem. Nehéz, de fontos szabadságot kaptam tőle. Fontos a szemlélet, az irányítás, de nem szabad megkötni a pályakezdők kezét, ezt tanultam én magam is Rácz István professzortól, aki a tanárom és a mentorom volt. Hagyni kell a diákokat a saját útjukon járni. Ma már rugalmasabb az egykor jellemzően feudálisabb rendszer és hierarchia, több a doktorandusz. Az egyetemi állás már nem parkolópálya a nyugdíjig, hanem innovatív terület.

Bár sokan panaszkodnak, hogy az egyetemi lét nem tárja túl szélesre a kapukat…

Hogy ki milyen mértékben lesz innovatív az egyetemen, a laborokban, az oktatásban, a nemzetközi tudományos életben, az ma már a legtöbb esetben az egyéni ambícióktól függ. Mint mindent, ezt is lehet középszerűen csinálni, de elhivatottság, szenvedély nélkül nem sok értelme van. A szakma értéke, hogy magas szintű, tudományos képzést nyújt, ami széles körben biztosítja az itt végzettek elhelyezkedését a pályán. Szeretném, hogy megmaradjon a szakma sokszínűsége, s olyan képzést nyújtsunk, ami alkalmassá teszi a friss diplomásokat, hogy bármelyik területen versenytársak, sikeresek és hitelesek legyenek.

Az ön számára mi az igazi hajtóerő?

A gyógyszerészet olyan alap, ami nagyon sok súlyt elbír. Erre bátran lehet építeni akár a közgyógyellátásban, akár az iparban, akár a kutatásban találja meg az ember a helyét. Én például 18 éves korom óta az egyetem bűvöletében élek, így nem meglepő, ha számomra ezeknek az alapoknak a formálása jelenti az igazi feladatot. A fő célom, hogy a gyógyszerészet értékeiért harcoljak, és elismertessem az egyetemen belül és a szakmai közéletben is – oktatóként és kutatóként egyaránt.

2013-ban nevezték ki a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánjának. Mennyire kötött a mozgástere?

Annak ellenére, hogy tudom, nem mindig mennek sterilen a dolgok és kompromisszumokat is kell kötni, vállaltam, mert láttam azt a lehetőséget, hogy mindazt, amit értéknek tartok, el tudom ismertetni, tudok dolgozni, és ez jó érzéssel tölt el.

Nem ismerem, de úgy látom, a csendes mosoly mögött, ha kell, kemény harcos áll.

Ha az embernek határozott elképzelése van a hivatásról, kellően nyitottnak kell lennie, meghallgatni mások álláspontját, de az értékeket nem hagyhatjuk elveszni. Azokért harcolni kell. Csakis így őrizhetjük meg a szabadságot, amit minden értékek közül a legfontosabbnak tartok.