2020.05.24.
A kialakult helyzet megannyi fogalmat helyezett előtérbe, mint védekezés, karantén, korlátozás, félelem, de az empátiát, együttérzést és hát az adakozást is.
Most lett feltűnő a nagylelkűség, pedig úgy tűnik, eddig is nagyon-nagyon sokan gondoltak, gondolnak arra, miként segíthetnének másoknak. Történetekre, véleményekre, motivációkra voltunk kíváncsiak és elképesztően sokak érezték megszólítva magukat. Úgy tűnik, hogy a legtöbben nemcsak most, vagy karácsonykor válnak érzékennyé mások problémájára, hanem rendszeresen igyekeznek segíteni.
„Azért mert önző vagyok, és jó érzéssel tölt el, kötelességemnek is érzem, hogy ha van miből, akkor segítsek, részt vegyek, tegyek”— írta ez egyik ismerősöm, akinek történetét majd az ezt követő sorozatunkban be is mutatjuk. Körkérdést tettünk ugyanis fel a közösségi oldalunkon, hogy ki adakozik és miért? Min változtatott a most kialakult helyzet, amelyben ez a fogalom nagyon is a középpontba került. Megdöbbentünk magunk is, hogy mennyire sokan írtak, mesélték el saját történetüket, van, aki külön posztot indított a válság okán „Mindenki vigyen át még egy embert” elnevezéssel, van, aki szimplán az eddigi gyakorlatát szabta kicsit jobban erre a helyzetre.
Önkéntes csoportok, akik szabadidejükben tesznek meg mindent, hogy adakozni vágyókat és rászorultakat összehozzanak, van, ahol a pénzadomány kizárt, van, ahol gyűjtenek. Magánemberek százai, akik maguk is proaktívan keresik a lehetőséget, vagy ha látnak egy felhívást, gondolkodás nélkül segítenek. Legyen az egy hűtő, egy tv, egy gyerekágy, vagy tartós élelmiszer. Az ő történeteiket ismerhetik majd meg, de elöljáróban megkérdeztünk egy szociológust is arról, valójában mennyire vagyunk empatikusak, akarunk segíteni és hogy ezek mennyire is érnek célba? Kerülnek a megfelelő helyre? Bass László évtizedek óta foglalkozik hátrányos helyzetben élő családokkal, dolgozik azon, hogy a gyerekek egyenlőbb esélyekhez jussanak. Az ő tapasztalata az, hogy a magyarok nagyon is adakozóak, a gond viszont, hogy az adakozás kultúrája rossz nálunk.
„A jelenlegi helyzet csak felerősítette azt a fajta szemléletet, ami a magyar embereknek nagyon is sajátja. Ha baj van, segíteni akarunk, ez most különösen igaz, sokkal többen kerültek kézzel fogható vészhelyzetbe, ami még inkább érzékenyítette a társadalmat. De az adakozást kultúráját is tanulnunk kell! Mert az nem segítség, ha valaki mondjuk kipakolja a padlást és így akar megszabadulni a lomjaitól, ahogy az sem, ha úgy ad, hogy nem nézi meg, valójában mire is van szükség a másik oldalon. Ma már szerencsére egyre több jó példát látni, ahol igenis felmérik a szükségleteket, hogy mi kell egy családnak, a gyerekeknek, mivel segítünk. Ehhez az is fontos, hogy legyen egy olyan kapcsolat, egy olyan helyi szakember, aki ismeri a rászorulókat. AZ ADOMÁNYOZÁST SEM LEHET SZEMÉLYTELENÜL CSINÁLNI. Nyílván a jelenlegi helyzet kicsit átírta az adományozás hétköznapi gyakorlatát, hiszen most egyrészt teljesen kiegyensúlyozott életek kerültek kilátástalan helyzetbe, másrészt sokszor nem is a megszokott adományokra van csak feltétlenül szükség. Viszont a járvány okozta helyzet láthatóan többekhez hozta közel mások problémáját, többek érezték meg, hogy pillanatok alatt borulhat minden, így a tenni, segíteni akarás is felerősödött”- mondja a szakember.