2021.09.25.

Már a Mentorprogram kezdete óta ott lebegett előttünk ez a szeptemberi találkozás. Jakab Zsuzsanna, a WHO vezérigazgató-helyettese, alapítványunk tagja nem tudott mentori feladatokat vállalni, de semmiképp nem akart teljesen kimaradni a programból, így már az év elején kitűzte ennek a találkozónak a körülbelüli dátumát.
Ő a legmagasabb beosztásban tevékenykedő magyar diplomata, már élhetné nyugodt nyugdíjas éveit, de még elvállalta ezt az utolsó feladatot, hogy a WHO vezérigazgató-helyettese legyen. Előadásában elmesélte életútját, hogy milyen lépcsőfokokat járt be karrierjében, és hogy mindeközben, hogyan igazította ehhez családi életét. A többszörös nagymama nagyon büszke arra, hogy bár gyerekei nemzetközi házasságok ban és külföldön élnek, az unokák mind beszélnek magyarul.
Azzal bíztatta mentorprogramos diákjainkat, hogy azt a karriert, amit ő befutott, bárki be tudja futni - csak egy kis elhatározás és kemény munka kell hozzá.
A diákjaink kérdezhettek is. Természetesen a koronavírus-járvány is szóba került, aminek kapcsán többek között azt mondta, hogy a koronavírus az életünk része marad, csak azt kellene elérnünk, hogy ne a vírus uraljon minket, hanem mi a vírust.
Köszönjük Jakab Zsuzsannának a tartalmas beszélgetést!
vissza