Kórházi gyógyszerészek szimpóziuma - diákszemmel

2022.08.30.

Kórházi gyógyszerészek szimpóziuma - diákszemmel

A MentorProgram nyárzáró programjaink egyikén, Egerben jártunk a kórházi gyógyszerészek 2022-ben megrendezett szimpóziumán. Ez a konferencia szakmai körökben is rendkívül elismert, a hivatás legjobbjait felvonultató esemény.

A legtöbb résztvevőnek az egész év során csak ebben a három napban nyílik lehetősége találkozni az ország távolabbi pontjain tevékenykedő kollégáival. A MentorProgram diákjai közül Méhes Boglárka, Závodi Eszter, Iván Réka, Magda György, Pál Kinga, Fülöp Eszter, Imre Zsófi, Tóth Diána, Illés Dóra és (jómagam) Varga Brendon vett részt. A diákok, csak úgy, mint a gyógyszerészek, a szélrózsa minden irányából érkeztek: Budapestről, Pécsről, Miskolcról, Székesfehérvárról, Sopronból, Ajkáról, Balatonfüredről.

Tíz fős küldöttségünk a konferencia zárónapján érkezett a városba. Ezen a napon a ‘gyógyszerészek mentális egészsége és a hivatásuk iránti elköteleződésük megőrzése’ került a középpontba. Az első előadást Tari Annamária pszichológus “És rajtuk ki segít? – kiégés és kifáradás jelensége” címen hallgathattuk meg. Megtudtuk, hogy mik lehetnek a “burnout” bekövetkeztének közelségére figyelmeztető jelek, illetve azt, hogy az önreflexió mely lépéseivel ismerhetjük fel ezeket saját életünk során. Reméljük, hogy az itt hallottakra még egy jó ideig nem lesz szükségünk! :)

A második, szintén ilyen jellegű témával foglalkozó előadást (“Pályakezdők mentális egészsége: Helytállni ép ésszel!”) Gács Borókától, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Magatartástudományi Intézetének munkatársától hallhattuk. Ezen az előadáson is érdekes és értékes gondolatok találtak érdeklődő fülekre.

A kávészünet után, két további előadással folytatódott a program, melyeken “Gyógyszerészetünk jövőképe és 21. századi kihívásai” volt a téma. Itt előszőr a jövőkép kamarai nézőpontjával ismerkedhettünk meg Hankó Zoltán (Magyar Gyógyszerészi Kamara) előadásában. A következő pontban Prof. Botz Lajos (PTE GYTK és KK Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár) előadásában a “Gyógyszerészet szerepvállalása a 21. századi kihívásokhoz alkalmazkodó egészségügyi ellátórendszerben” témával találkozhattunk.

A program lezárásaként egy színvonalas ebéden vettünk részt a szálloda régi konferenciatermében. Az eseményen két mentorunkkal is találkozhattunk: Dr. Egervári Ágnes főorvossal és Dr. Feller Antallal, a Hungaropharma vezérigazgatójával. Egy harmadik, Higyisán Ilona, pedig  napunk során végig a segítségünkre volt. Köszönjük neki! :)

Ebben a fantasztikusan innovatív és inspiráló közegben értékes gondolatokkal gazdagodtunk! Emellett köszönjük a szervezők és persze a 21 Nő csapatának munkáját, akik lehetővé tették részvételünket! 

Varga Brendon
A MentorProgram diákja 

vissza

Itt azonnal üzenhet alapítványunknak

Név *:
Telefon *:
E-mail *:
Üzenet *:

Az adatkezelésről bármikor jogosult tájékoztatást kérni, valamint az adatok helyesbítését avagy törlését igényelni a “21 Nő az egészségügyért” Alapítvány 1061 Budapest, Király u. 12. címére postai úton, avagy a kertesz.eva@21no.hu e-mail címre küldött levélben.

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Találkozzunk a facebook-on is:

A portál motorja a projekto