Kondorosi Éva magyar kutató az idei Balzan-díjazottak között

Kondorosi Éva magyar kutató az idei Balzan-díjazottak között

Idén Kondorosi Éva akadémikus kapta a világ egyik legjelentősebb tudományos elismerésének számító Balzan-díjat, melyet Eugenio Francesco Balzan olasz újságíró lánya, Lina Balzan alapított 1957-ben édesapja emlékére. A 750 000 svájci frankkal járó elismerést 2018. november 23-án Sergio Mattarella olasz államfő adja át Rómában a magyar kutatóprofesszornak.

A Nemzetközi Balzan-díj Alapítvány célja a kultúra, a tudományok és azon kezdeményezések támogatása, melyek az emberiséget szolgálják az egész világon a béke és a testvériség jegyében. Kondorosi Éva a kémiai ökológia, Detlef Lohse a folyadékdinamika, Jürgen Osterhammel a világtörténelem, Marilyn Strathern a szociális antropológai területén kifejtett tudományos munkásságáért kapta 2018-ban a Balzan-díjat. (A díj ezidáig egyetlen magyar kitüntetettje Ligeti György zeneszerző volt, aki 1991-ben részesült az elismerésben.)

A 750 000 svájci frankkal járó elismerést 2018. november 23-án Sergio Mattarella olasz államfő adja át a négy díjazottnak. A nyertesek a jutalom 50 százalékát fiatal kutatók támogatására fordítják, a négy tudósnak részletes pályázatban kell indokolniuk egy bizottság előtt november 22-én, hogy kit és milyen célból támogatnak.

Kondorosi Éva Széchenyi-díjas akadémikus, több ország akadémiájának tagja, az Európai Kutatási Tanács alelnöke Rómába utazása előtt adott interjút a 21 Nő az egészségügyért stábjának! Az interjúban megszólal Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki elmondta, hogy a díj szól Kondorosi Éva kutatómunkájának és az európai tudományért tett szolgálatainak egyaránt. Bár az eredményeit elismerés övezi világszerte, mégsem remélte Kondorosi Éva, hogy a Nobel-díjhoz hasonló rangos tudományos verseny győztese lehet. Kutatásainak eredménye a nem túl távoli jövő legnagyobb problémáira kínálhat megoldást. A század közepére nagy éhínségnek nézhetünk elébe, ha nem tudjuk a növénytermelést megduplázni.

Az interjúban kitért a kezdetekre, amikor férjével, Kondorosi Ádámmal együtt tették az első felfedezéseket, és elárulta azt is, hogy miről fog beszélni Rómában, a díjátadó ünnepségen, ahol szigorúan 5 percben mondja el gondolatait személyes motivációiról, a tudományról, a tudomány szabadságának fontosságáról.

« Vissza

Dátum:
2018.11.22.

Itt azonnal üzenhet alapítványunknak

Név *:
Telefon *:
E-mail *:
Üzenet *:

Az adatkezelésről bármikor jogosult tájékoztatást kérni, valamint az adatok helyesbítését avagy törlését igényelni a “21 Nő az egészségügyért” Alapítvány 1061 Budapest, Király u. 12. címére postai úton, avagy a kertesz.eva@21no.hu e-mail címre küldött levélben.

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Találkozzunk a facebook-on is:

A portál motorja a projekto