Füzesi Judit

 

Füzesi Judit

Kereskedelmi és marketing
vezérigazgató-helyettes
Hungaropharma Zrt.

„Ahol nincsenek démonok, onnan elköltöznek az angyalok is.”

A LÉBUSKA ÉS A VALÓSÁG

– Valóban rám lesz kíváncsi? – kérdezte a beszélgetés előtt. – Igen, – válaszoltam. – Ugyanúgy élek, mint bárki más. „Alapvetően tanár szerettem volna lenni, de közölte velem az osztályfőnököm, hogy ez nem nekem való, mert én olyan típus vagyok, aki agyonütné a szófogadatlan diákokat. De érdekelt a matematika, a történelem, ezért a Közgázra jelentkeztem. Az egyetem mellett pedig folyamatosan dolgoztam  kollégiumi szobatársammal az akkori Atrium Hyattban. Átöltöztünk egy csíkos kis egyenruhába – ami egyébként egy Pierre Carden tervezés volt – takarítottunk diákként és „nyugati” autókat mostunk „másodállásban” a hotel garázsában. Így volt zsebpénzem. Az első igazi keresetemből egy olyan selyemblúzt vettem Budapest akkor legdivatosabb és szinte egyetlen butikjában, amire annyira, de annyira vágytam. A szüleim tudtak ugyan taníttatni a húgomat és engem, de a „luxus” kimerítette volna az anyagi lehetőségeinket és nem is vártam el Tőlük. Édesapám sokszor le is szidott, sokszor emlegette némi éllel a hangjában, hogy kislányom, csak addig voltál spórolós és kiváló tanuló, amíg itthon voltál, de most, hogy egyetemista vagy Budapesten, lébuska lettél. „Valójában tényleg nem is tudtam, hogy mi akarok lenni. Az egyetem vége felé férjhez megyek, dolgozom egy irodában, hitelt veszünk fel a férjemmel, jönnek a gyerekek… valahogy úgy, mint ahogy ezt az emberek nagy többsége teszi. Azt gondoltam, egy hétköznapi ember előtt – mint amilyen én is vagyok -, ez az út áll. Mindig hétköznapi ember akartam lenni, mert kilógni a sorból nagyon veszélyes, könnyen egyedül marad az ember”. „A pályámat egy kiskereskedelmi hálózattal rendelkező vidéki gyógyszertári központban kezdtem 1988-ban, ahol még a gazdasági vonalon is a gyógyszer-szakma dominált. Friss közgazdász diplomával én voltam az egyetlen gazdasági felsőfokú végzettségű, de a 90-es években „megcsináltuk” a Bellist, amely számos szakmai elismerés mellett egyébként 1998-ban Magyarország legdinamikusabban növekvő vállalata lett. Csodálatos évek voltak, zseniális feladatokkal. Egyszerűen imádtam, imádtuk. Ezt követően iparágat váltottam, vállalatvezetőként, válságmenedzserként akkorra értem be. Éppen zajlott az élelmiszerpiac liberalizációja, izgalmas volt ezt közelről látni, sokat tanulni és ott is megtalálni a helyemet. Majd mentem tovább, egészen Londonig, mert tudtam, angol nyelvtudás nélkül nem lehet továbblépni. Éppen csak hogy hazaértem, máris egy multinacionális gyógyszergyártó cégnél találtam magam”. „2011-ben hívtak a Hungaropharmába és én szinte repültem. Pontosan tudtam, tudtuk, hogy szükségünk  van egymásra. Azaz, hogy teljes vertikumában ismerem az iparágat, a tudásom és a személyiségem egyaránt alkalmas arra, hogy beleálljak kemény, időnként népszerűtlen döntésekbe, ugyanakkor motiváljak és irányt mutassak. Az érem másik oldala pedig – talán, mert ebben az iparágban kezdődött minden és a karrierem – egyszerűen szeretem ezt az iparágat, ezt a piacot. Viszonylag hamar kézzelfogható eredményeink voltak, és miközben jöttünk ki a hullámvölgyből, előkészítettük a további fejlődés fenntartásának eszközeit. Kidolgozott közép- és hosszú távú stratégiánk van, és olyan csapatunk, akikkel ezt meg is fogjuk valósítani. Soha nincs megállás, dimenziót kell váltanunk, az elektronikus kommunikáció komplexebb, fejlettebb szintjére kell lépnünk, melyre már a világ számos országában, Angliában, az Egyesült Államokban, Németországban remek példákat láthatunk. Ahhoz, hogy megkerülhetetlen piaci szereplők legyünk, nem maradhatunk le a világ legjobbjaitól. Egy integrált, komplex gyógyszer nagykereskedelmi rendszer a víziónk. Ne legyünk kishitűek, a Hungaropharma volt, van és lesz! Hiszek a szerencsében, a szorgalomban és nem utolsó sorban az időzítésben”. „Nem felejtem el és nem is szeretném elfelejteni, honnan jöttem. Olyan családból jövök, ahol télen nem síelni, nyáron pedig nem a tengerpartra jártunk. Mindezekkel együtt büszke vagyok a szüleimre,embert neveltek belőlünk, nagyon szerettem őket. Édesanyám ápolónő volt, édesapám műszerész. Kazincbarcikán, egy 41 négyzetméteres bérlakásban nőttem fel a testvéremmel.

Az ön világa már egészen más. Mikortól lépett egy másik dimenzióba?

Nem tudom, hogy benne vagyok-e egyáltalán. Próbálok alázatos lenni és nem elszállni. Minden héten legalább egyszer magamban és csakis magamnak elsuttogom, hogy milyen szerencsés ember vagyok.

Hogyan indult el ez a karrier?

Nagyon hamar felnőttem. A szüleimtől folyamatosan azt hallottam, hogy tanulj fiam, mert különben itt ragadsz és minden reggel 5 órakor kell kelned, és lélegezheted az ammóniát a BVK-ban (Borsodi Vegyi Kombinát). És ez az egész nem a sikerességről, nem a karrierről, nem is az eljövetelről, kitörésről szólt. A szüleim, a maguk egyszerű módján igyekeztek motiválni minket. Édesapám sokszor elmondta: jegyezd meg kislányom, százas bankó sok van, de Füzesi Judit csak egy van. És ehhez még jött a sport.  Már 6 éves koromban úsztam, versenyeztem, így kisgyerekként megtanultam beosztani az időmet, az energiáimat, ráadásul tágabb és érdekesebb lett a világom, hajtós, tehetséges emberekkel találkoztam. Amikor felálltam a rajtkőre, nem gondoltam semmire, csak arra, hogy elsőként kell beütnöm. Jó tanuló, jó sportoló voltam az iskolában. A legjobb.

Sokat változott a gyerekkora óta?

Talán türelmetlen lettem, de mindenképpen tudatosabb. Megengedem magamnak, hogy azzal foglalkozzak többet, ami nekem igazán fontos. 35 éves koromig ezer százalékkal hajtottam, küzdöttem át magam a barikádokon, ezerötszázzal mentem előre, húztam-vontam a csapatokat. Az én energia szintemen észre sem veszed, hogy nap mint nap harcolsz, pedig béke van, és végül a küzdelem beépül a lelkedbe is. Mert ahol nincsenek démonok, onnan elköltöznek az angyalok is. Szabadidőmben mint mindenki, szórakozni jártam a barátaimmal, beutaztam a fél világot. 37 éves koromban születtek meg az iker fiaim, minden megváltozott, a következő hét-nyolc évem csak róluk, a családról szólt. Most, hogy már nincs akkora szükségük rám, nem is olyan rég kezdtem el ezt a status quot megbontani.

Találkozik érdekes emberekkel?

Én nem azt szoktam nézni, hogy érdekes-e az az ember, hanem azt, hogy szeretem vagy nem. Igen, ebben az értelemben nagyon sok érdekes emberrel találkozom.

Megengedhető, hogy egy vezetőt az érzelmei is irányítsák?

Sokak szerint nem, szerintem igen, de csak etikusan, szigorúan a munkahelyi szabályokat betartva. Elsősorban zsoldos vagyok, de mint ember és mint felső vezető emocionális, impulzív, alapból is egy őszinte, direkt alkat. Néha talán „sok” is vagyok. Tisztában vagyok azzal is, hogy lehetne egyszerűbben, de akkor az nem én lennék. Bár lehet, hogy csak túl dimenzionálom? Lehet, hogy időnként elfelejtem, hogy ez nem egy meccs és lehet az igazságérzetem is túlzott? Felismerem azonban, hogy kik a partnerek ebben és akiket ez nem motivál, esetleg lebénít az érzelemvihar, ami időnként kitör belőlem, hozzájuk technokrataként fordulok.

Van mentora?

Közel 25 éve vagyok ebben az iparágban és közel 20 évet felsővezetői pozícióban töltöttem, így nagyon sokat köszönhetek jó pár embernek. A 90-es években kezdődött a gyógyszeripar fény-, mára már hőskora. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nekem mentorpárosom volt, mert két olyan remek ember lehetett a mintám, mint Heimann Zoltán és Sz. Kis László, akiket a gyógyszeripar meghatározó személyiségeiként lehet számon tartani és akiknek én sokat köszönhetek a jelenlegi vezetői filozófiám kialakulásában is. Mind a mai napig nekem sokat számít a véleményük, és hogy ők mit gondolnak rólam.

Hol képzeli önmagát tíz év múlva?

Én még ezen nem is gondolkodtam. Nekem még minimum tíz évig a spiccen kell lennem, mert a gyerekeim nagyjából akkor fejezik be az iskoláikat. Addig edzésben, jó formában kell lennem, tudnom kell, hogyan működik az akkori okostelefon, hogy tudjak velük még akkor is együtt rezegni. S hogy mi lesz azután? Ki tudja? Talán egy újabb szép történet részese lehetek, talán Olaszországban, valahol Grado környékén egy kis apartmant üzemeltetek. Imádom a tengert, a vizet. De addig azért szeretnék még egykét Guns N’ Roses koncerten bulizni.

vissza

Itt azonnal üzenhet alapítványunknak

Név *:
Telefon *:
E-mail *:
Üzenet *:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Találkozzunk a facebook-on is:

A portál motorja a projekto