AZ INTERJÚK ÉS A FOTÓK 2017 JANUÁRJÁBAN, A 21 NŐ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT CÍMŰ KIADVÁNY ÖSSZEÁLLÍTÁSAKOR KÉSZÜLTEK. A CSOPORTKÉPRŐL HIÁNYZIK DR. JAKAB ZSUZSANNA, AKI KÜLFÖLDI ÚTJA MIATT NEM TUDOTT MEGJELENNI A FOTÓZÁSON.
Hitvallásunk
Látva a magyar lakosság jelenlegi egészségi helyzetét, úgy érezzük, hogy a negatív tendenciák ellen hatékony lehetőségeket, az egyes problémákra megoldásokat kell találni. Meggyőződésünk, hogy a hazai és nemzetközi egészségügyről szerzett ismereteink, gyakorlati tapasztalataink, vezetői rutinunk, valamint az együttműködésben rejlő erő nagy fontossággal bír, amikor ezt a komplex tudást az edukáció révén szeretnénk hasznossá tenni.
Minél hamarabb megismeri az ember, hogy hogyan óvhatja egészségét, annál több esélye van arra, hogy hosszú, minőségi életet éljen, amely egyaránt fontos a család, a szűkebb környezet és az egész társadalom számára. A szemlélet kialakítása már az óvodákban kezdődik, s tart életünk végéig. Ehhez a szemléletformáláshoz ad a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ösztönzést és konkrét eszközöket a gyermekek és a felnőttek számára.
Együttműködésre törekszünk mindazon kezdeményezésekkel, programfejlesztőkkel, egyénekkel, akik hasonló szándékkal dolgoznak az egészséges Magyarországért.