
Da Vinci, Szeged, Bajcsy - nyári programdömping a MentorProgramban
A tavaszi bemelegítő programok után sűrűbben találkoztunk nyár elején, amikor már diákjaink is letették az iskolai teendőket. Sok izgalmas helyen jártunk, sok ismeretet és tapasztalatot szereztünk!

Belecsaptunk a 2023-as mentorévbe!
Beérkeztek a pályázatok, kiválasztottuk a bejutókat, és el is kezdtük a "tanévet" egy nagyszabású innivációs versennyel.

Peták István: A jövőt meg lehet változtatni!
A rákkutatás korunk egyik legizgalmasabb tudományos területe, annál is inkább, mert a daganatos betegség hamarosan vezető halálok az egész világon. Dr. Peták Istvánnal beszélgetve az ember könnyen a jövőben látja magát, ahol a rák jól kezelhető betegség, akár a TBC, amely évtizedekkel előtt szinte minden családban pusztított. Mint korunkban a rák. Középiskolás diákok kérdezhették a forradalmi újításairól ismert kutatóorvost.

Indul a harmadik évfolyam! Mentoprogram 2023!
Hamarosan becsengetnek az idei MentorProgramba, de addig még néhány fontos feladat vár rátok és ránk. Nektek össze kell készíteni és időben elküldeni a pályázatotokat, nekünk pedig ki kell választanunk azt a 42 diákot, akik az idén velünk tartanak ebben a 10 hónapig tartó kalandban.

A mosoly adása nekünk is öröm
A Mosoly a kórházakba akciónk mindig örömünnep. Adományt gyűjtünk, Mikulás csomagokat készítünk, futunk a kórházakba, és egy nagy közösségben vagyunk.

Visszük a mosolyt! Az idén hatodszorra
A 21 Nő az egészségügyért alapítvány Mikulás-napi adománygyűjtő akciója, a Mosolyt a kórházakba immár 6. éve indul útjára. Várjuk a futókat, gyaloglókat és az adományokat!

"...és TE hogy vagy?" - kérdeztük és futottunk
November 5-ére közös futást, gyaloglást hirdettünk a Margitszigetre, aminek célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az egymás felé fordulás, hogy megkérdezzük és figyelemmel meghallgassuk, hogy is érzi magát a másik. És persze arra is, hogy a mozgás gyógyír a léleknek is.

Futunk, hogy együtt legyünk!
Futunk, gyaloglunk, hogy lobogjon a hajunk! Na, jó... Ennél magasztosabb a cél! Hogy együtt legyünk, hogy megkérdezzük a másiktól "és Te hogy vagy?"!

A MentorProgramban nincs nyári szünet
Nyáron is izgalmas programok és emlékezetes találkozások várnak diákjainkra.

Nobel-díjasok és innovátorok
A márciusi ismerkedés után belecspatunk a programok sűrűjébe MentorProgramunk keretei között.