MentorProgram 2024
Pályázat középiskolás diákok számára
A Pályázat kiírója: a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt által 2018-ban alapított 21 Nő az egészségügyért alapítvány
Pályázat leadásának határideje: 2024. február 25. (17.00 óra)
A személyes motiváció az oktatásban az egyik legnagyobb erő. Számos egyéni sikertörténet mögött van egy tanár, egy elismert szakember, egy mentor, aki a kellő időben a kellő támogatást tudta nyújtani a diákjának.
A 21 Nő az egészségügyért alapítvány 10 hónapos, ingyenes MentorProgramja ezt a támogatást, ezt a tehetséggondozást nyújtja.
A korábbi mentorévek tapasztalata is azt bizonyítja, hogy rendkívül sok tehetséges fiatal van szerte az országban, akiknek a szorgalma és a kreativitása, nyitottsága az új információk befogadására kellően megalapozza a sikeres tehetséggondozást és ennek eredményeként a szakmai utánpótlást, melyre az egészségügyben, valamint a kutatásban hatalmas szükség van.
A program menete
Az Alapítvány 10 hónapon keresztül - 2024 márciusától 2024. december 6-ig - nyújt mentorálást a programba bekerülő diákok számára. A programban résztvevő diákok az egyéni és közös programok által életre szóló tudástámogatást kapnak, betekintést nyernek a számukra izgalmas szakma világába, elmélyítik ismereteiket a világról.
A 21 Nő az egészségügyért alapítvány tagjai az egészségügy és a tudományos élet elismert szereplői mentorálják a fiatalokat. A programokról folyamatosan tájékoztatjuk a sikeres pályázót ajánló pedagógust és az iskolát.
Kik jelentkezhetnek?
A pályázatra a 2023/2024-es tanévben 10. illetve 11. osztályos diákok jelentkezését várjuk, akik Budapesten vagy vidéken élnek, gimnáziumba vagy szakiskolába járnak, nyitottak új ismeretek befogadására, érdeklődnek az egészség és az egészségügy iránt, szívesen foglalkoznak természettudományokkal, szociális kérdésekkel, a társadalom aktuális témáival.
Mit tartalmazzon a pályázat?
A pályázat tartalmazza a pályázó motivációs levelét, amelyben leírja, hogy miért jelentkezik a MentorProgramra. Két ajánlást kérünk: az egyiket a diák iskolájában tanító pedagógustól, a másik ajánlást írhatja szülő, barát, pedagógus, ismerős.
MentorProgram zárása
A mentorév végén a fiatalok beszámolót tarthatnak egy általuk választott témáról az év végi záróeseményen (2024. december 6-án), melynek kidolgozásában segítséget kapnak az Alapítvány tagjaitól.
Jelentkezés határideje?
Jelentkezni lehet 2024. február 25., 17.00 óráig a mentor@21no.hu e-mail címre küldött pályázati anyaggal. Kérjük, a tárgymezőben szerepeljen: „mentorprogram2024”.
Honnan tudsz a pályázat eredményéről?
A sikeres pályázókat 2024. március 5-ig értesítjük a pályázó, illetve az őt ajánló pedagógus által megadott e-mail címeken.
Egy kis ízelítő a programból. Pillants bele!
Diákjaink minden évben fantasztikus prezentációkkal zárják a programot. Nézzétek meg őket itt »
Kedves Érdeklődő!
Kérdésed van a pályázattal kapcsolatban?
Írj bátran a mentor@21no.hu e-mail címre! 24 órán belül jelentkezünk a válasszal.
Sok információt találsz az előző évek programjairól a 21-ek honlapján: www.21no.hu
