21 egészségfejlesztő pedagógust díjaztunk

Pontosabban fogalmazva, 21 olyan általános- és középiskolai projektet ismertünk el, mi, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány, amelyek jó, követendő példát állítanak más pedagógusoknak is, és amelyek hatékonyan fejlesztik a fiatalok egészségtudatosságát. Az elismeréseket ünnepélyes keretek között az egészség világnapján adtuk át, a budapesti Pannónia Általános Iskola dísztermében.
Hol máshol is lehetne kezdeni az egészségre nevelést, mint az iskolákban? Szerencsére ez a gondolat már több pedagógus fejében is megfogant az országban, és vannak, akik nagyon sikeresen valósították meg ezt az elképzelésüket. Ezáltal olyan értékteremtő munkát végeznek, amiket követendőnek tartunk, és ezeket a projekteket elérhetővé szeretnénk tenni más pedagógusoknak is.
A lelkes és elkötelezett pedagógusok projektjei legtöbbször holisztikus szemléletmóddal, sokszor mozgással, zenével, művészettel nevelik egészséges életmódra a gyerekeket. A programokban fontos szerep jut a helyes táplálkozásnak és a kellő mennyiségű testmozgásnak. „Pedagógusok, szülők és az egészségügyben dolgozók összefogásának hála Magyarország-szerte ötletes programokkal, játékos formában tanítják a gyerekeket a tudatosságra és a megelőzés fontosságára” – mondta Prof. Dr. Szökő Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány elnöke.

Ez azért fontos, mert a Gyermek Tápláltsági Állapot Vizsgálat 2016-os, valamint a magyar 10–18 éves tanulók egészségközpontú fittségi állapotát leíró tanulmány tavalyi adatai szerint az országban átlagosan minden negyedik gyermek túlsúlyos vagy elhízott. Ez az arány 2,1 százalék körüli, ami a gyakorlatban nagyjából 20 000 súlyosan elhízott gyermeket jelent. Ehhez hozzájárul a mozgásszegény életmód és az egészségtelen táplálkozás, ami számos súlyos szövődményhez vezethet felnőtt korban: nő a szívroham kialakulásának esélye, emellett számos ízületi és érbetegség, valamint cukorbetegség, magas vérnyomás, magas koleszterinszint okozója.
Az egészségneveléssel, egészségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai munka fontosságát emelte ki köszöntőjében Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, a rendezvény fővédnöke, aki köszönetét fejezte ki a 21 szakmai innovációt megalkotó pedagógusnak kiemelkedő munkájukért: “A pedagógiai jó gyakorlatok gyűjtése és támogatása kiemelt fontosságú a Központ és az iskolákat fenntartó tankerületi központok számára.”

„A 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány célja, hogy pozitív példák segítségével az iskolákon és a gyógyszertárakon keresztül megszólítsa, tájékoztassa, nevelje a lehető legszélesebb közönséget. A jelek szerint pedig a minőségi élet alapjait biztosító szemlélet kialakítását nem lehet elég korán kezdeni” – mondta dr. Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója.
Kertész Éva, az Alapítvány ügyvezetője fontosnak tartja, hogy ez a kezdeményezés végre megteremtheti az egészségügyben dolgozók és a pedagógusok összefogását, gyakorlatban is példát mutatva arra, hogy az egészségügyi edukáció elsődlefges és legfontosabb célja az egészség megőrzése.
A 21 pedagógiai modellből egy kiadvány készítettünk, amelyet az ország összes iskolájába eljuttatunk és bízunk abban, hogy a jövőben még több jó gyakorlattal ismertethetjük meg a pedagógusokat, a szülőket. A projektgyűjtemény a programok részletes leírása mellett a szervezőkkel, ötletgazdákkal készült interjúkat is tartalmazza.
Ismerjék meg a 21 díjazott projektet és gazdáikat ide kattintva!

2019.04.08. További információ a programról:
https://www.21no.hu/21-pedagog …
