Nők az orvostudományban és a családban - egyszerre!

Minket nőket egészen fiatal korunktól nagyon izgat az a kérdés, hogy hogyan lehet helyt állni a munkába és otthon a családban egyaránt. Még érdekesebb ez a kérdés akkor, ha egy olyan szakmát választunk, ahol nem a klasszikus reggel 8-tól fél 5-ig munkarend él, vagy amikor a szakmánk a mindennapjaink része, legyenek azok hétköznapok vagy hétvégék.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) olyan nőket hozott el nekünk április 24-én A nők szerepe az orvostudomány élén című konferencia keretei között, akik szenvedéllyel űzik tudományos szakmájukat. Az idősebbek már egy szinte teljes életútról tudtak mesélni nekünk, a fiatalok pedig a kezdetekről és a terveikről. Nagyon hálásak vagyunk, hogy a mentorprogramra jelentkező 121 diákunkkal mi is részt vehettünk az online eseményen.
Nagy örömünkre a 21 nő az egészségügyért alapítvány tagja, Prof. Dr. Kondorosi Éva is elvállalta a meghívást, és válaszolt a fiatalok pályályát és magánéletét is érintő kérdéseire. Nála aztán igazán összeforrt a két dimenzió, hiszen amíg férje élt, addig közösen kutattak.
Prof. Dr. Forrai Judit előadásából megtudhattuk, milyenek voltak az első orvosnők, majd a Lundi Egyetem két munkatársától, Magdalena Kuras-tól és Szojka Zsófiától megismerhettük, milyen a tudósok élete Svédországban. Prof. Dr. Müller Veronika a SOTE Pulmonológiai Klinikájáról pedig a járvány adta lehetőségekről beszélt.
A Harvardi Egyetemről Prof. Dr. Polyák Kornélia jelentkezett, aki elmesélte útját Szolnokról az USA-ba és rákkutató munkájáról is beszámolt. A külföldi karrierépítésről Dr. Kis-Tóth Kata az amerikai Translational Sciences igazgatójától is megtudhattunk sok érdekeset, ugyanakkor Pappné Dr. Bacskai Ildikó a BioTech Hungary kereskedelmi igazgatója az itthoni karrierépítési lehetőségekről beszélt.
Izaglmas és nagyon személyes volt a Tudomány és a házasélet című beszélgetés a Prof Dr. Ádám Veronika és Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter házaspárral. Meséltek megismerkedésükről, és arról is, hogy hogyan tudott kimászni férje "árnyékából" a feleség szakmai útjukon. Dr. Bényei Éva Bernadett és Dr. Csapó Edit fiatal kutatók arról beszéltek, hogy mit csinálnak jelenleg, hogyan kerültek oda, és hogy mik a terveik.
És végül, a talán mindenki által a leginkább várt beszélgetés Prof. Dr. Karikó Katalinnal zajlott, akit az egész világ ünnepel az mRNS technológia feltalálásáért, ami a Pfizer és a Moderna COVID-19 vakcinák alapja. Katalin őszintesége, természetessége, humora, története, kitartása nem csak szakmailag, hanem emberileg is sokat adhat a fiataloknak.
2021.04.27.