Találkozhattunk az első női vallási vezetővel

Találkozhattunk az első női vallási vezetővel

Második úti célja Magyarország lett a nyár végén kinevezett hindu “pápának”, Shankaracharya Sadhvi Hemanand Giri jinek. Őszentsége helyzete azért is nagyon különleges, mert az első nő a világon, aki megkapta ezt a magas vallási tisztséget. A 21 Nő az egészségügyért alapítvány vendégeként küldetéséről, a nők megváltozott szerepéről beszélt.

Abban a szerencsében részesültünk, hogy Őszentsége, Shankaracharya Sadhvi Hemanand Giri ji magyarországi látogatása során mindenképp szeretett volna találkozni a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány képviselőivel. Női vezetőként szívén viseli a nők egészségét és egyenjogúságát, ezért keresett egy olyan mozgalmat, amelyben a nők egymással összefogva küzdenek társaik és az egész ország egészségéért. Mi pedig nagy megtiszteltetéssel és örömmel szerveztük meg az exkluzív, zárt körű találkozót.

Egy igazi nő a lepel alatt

Őszentsége nagyon jó kapcsolatot ápol a magyarországi Sarasvati Alapítvánnyal, vezetője dr. Kotroczó Anikó látta őt vendégül Magyarországon. Különleges élmény volt látni a Nepálból és Indiából érkező küldöttséget a találkozás helyéül szolgáló Duna parti égigérő irodaház falai között.

Édesanyja és kislánya is elkísérte

Őszentsége nem egyedül érkezett Budapestre, elkísérte őt édesanyja és 6 éves kislánya is, akire a születése után néhány órával talált egy sikátorban.  Az előkészületek, Őszentsége vallási rangját jelző kellékek: a jogar és a gyöngyökkel díszített ernyő, az exkluzív beszélgetés résztvevőinek elkántált áldás egy pillanat alatt egy másik kultúrába vitte a résztvevőket, különlegessé varázsolva a budapesti helyszínt. A beszélgetés elkezdése után azonban gyorsan kiderült, hogy az 1200 éves vallási hagyományok őrzője egy hozzánk sok mindenben hasonlító nő, tele humorral, jókedvvel és harmóniával.

Az alig néhány hónapja megválasztott vallási vezető, a Shankaracharya utazásainak célja részben az, hogy megismertesse a jóga és az ayurveda áldásos hatásait a világgal. Egészen fiatal kora óta gyógyít ő maga is ezeknek az eszközöknek a segítségével Nepálban.

A 21 Nő az Egészségügyért Alapítványtól jelen volt dr. Egervári Ágnes neurológus, a demens betegek ellátásának hazai élharcosa, aki elmondta, hogy hazánkban a legszerényebb becslések szerint mintegy 250 ezer embert érint a betegség. Kiderült, hogy bár Nepálban is öregszik a társadalom, a demencia alig ismert betegség náluk. A hindu vezető szerint ennek az lehet a magyarázata, hogy az időseket remek karban tartja a jóga, a meditáció, és az egészséges táplálkozás.  Egy átlagos nepáli család naponta háromszor friss, főtt ételt fogyaszt, tekintettel arra, hogy csak nagyon kevés helyen használnak hűtőszekrényt. 

Dr. Csákó Ibolya lányával, Dr. Egervári Ágnes, Dr. Ajay Singh és Őszentsége édesanyja

Hagyományos és nyugati orvoslás

Nem minden betegség kerüli el a nepáliakat úgy, mint az idős kori demencia, csakhogy magas szintű orvosi ellátásban kevesen reménykedhetnek. Dr. Kotroczó Anikó több alkalommal járt Nepálban, s mindannyiszor hosszan kígyózó sorok állnak előtte és kérik segítségét. Tőle tudtuk meg azt is, hogy az ország megdöbbentően kevés kórházában rettenetes állapotok uralkodnak, összesen 1900 orvos jut a magyarországi népesség tízszeresére. Az emberek elsősorban a hagyományos módon gyógyítják magukat, de komolyabb bajokkal orvoshoz fordulnak, kórházba mennek. Őszentsége szerint újabban rengeteg problémát okoznak az országot elárasztó hamis gyógyszerek. Nem véletlen, hogy nagy érdeklődéssel hallgatta Fülöpné dr. Csákó Ibolya gyógyszerész-rendőr alezredes beszámolóját a gyógyszerhamisítás elleni küzdelemről. Ahogyan Magyarországon, úgy Nepálban is hatalmas gondot jelent a lakosság tájékozatlansága, hiszékenysége. Őszentsége szerint szükség lenne az ő hazájában is az olyan szakemberekre, mint Ibolya. 

Nőként vezető

Őszentsége úgy látja, hogy bár a nők legalább ugyanannyi szenvedést élnek át, mint a férfiak, ha döntésre kerül a sor, sosem kérdezik meg őket. Különösen így van ez Nepálban, Indiában. A 21. század sokat változtatott a nők helyzetén, de nem eleget. A „Világanya” ebben a században erőt sugároz a nők felé annak érdekében, hogy a politikában, a gazdaságban, a társadalomban elfoglalják méltó helyüket a férfiak társaiként és hogy egy jobb világot teremtsenek. 

Kertész Éva köszöntötte Őszentségét a 21 nő nevében

A 9 éves kora óta aszkéta életet élő nepáli születésű Shankaracharya Sadhvi Hemanand Giri ji évtizedek óta teljesít szolgálatot a hindu hívőkért, a világ békéjéért.  2018-ban a World Hindu Federation több jelölt közül őt választotta vezetőnek, annak ellenére, hogy a Nepálban uralkodó kommunista kormány tiltakozott a megválasztása ellen, szerte az országban több tüntetést szerveztek ellene, rendre megzavarták az eseményeit. Néhány hónap után azonban elfogadták, így végre végezheti feladatát - mesélte rendíthetetlen nyugalommal és derűvel Őszentsége.

« Vissza

Dátum:
2019.05.08.
További információ a programról:
https://www.sarasvati.hu

Itt azonnal üzenhet alapítványunknak

Név *:
Telefon *:
E-mail *:
Üzenet *:

Az adatkezelésről bármikor jogosult tájékoztatást kérni, valamint az adatok helyesbítését avagy törlését igényelni a “21 Nő az egészségügyért” Alapítvány 1061 Budapest, Király u. 12. címére postai úton, avagy a kertesz.eva@21no.hu e-mail címre küldött levélben.

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Találkozzunk a facebook-on is:

A portál motorja a projekto