Gyógyító mesék
A mese csodákra képes, erről szól valójában az egész gyerekkor, a meseterápia gyógyító hatása pedig közismert nemcsak a szakmai körökben, hanem a lakosság számára is. A meseolvasás a gyereknevelés egyik legmeghittebb pillanatai közé tartozik, s ez még inkább így van akkor, amikor a gyerekünk elesett, fáradt, szomorú. Sárvári Töttős Györgyi eddig megjelent két mesekönyve a gyerekeket és a szüleiket viszi el abba a világba, ahol a gyengeség erény, ahol a betegség egy lehetőség valami új megismerésére.
A háromgyerekes anya első könyvének főszereplője egy hétéves kisfiú, Danó, aki különleges barátságot köt a kertjükben élő hatalmas diófával. A szöveg, az izgalmas történetek és a játékos módszerek mellett a mese a lelki egészségről szól, arról, hogy a gyereknek és a szülőnek is lehet rossz kedve, nem kell mindig jól lenni, vagy azt mutatni a külvilág felé.
A pszichológus végzettségű író következő könyve a Szuperhős Szakszervíz egy baleset miatt megsérült gyerek kórházi tartózkodásáról szól, gyerekeknek és szülőknek egyaránt segít a könyv megérteni és elfogadni a kórház törvényeit, kialakítani már egészen kis korban a beteg-együttműködés alapjait. A könyvet példaképének, az édesanyjának ajánlotta, aki hatéves korában döntötte el, hogy orvos lesz, és még most, hetven felett is teljes szívéből és minden energiájával ezt a hivatást gyakorolja.
Sárvári Töttős Györgyi magyar nyelv és irodalom, illetve pszichológia szakokon végzett, elmondása szerint az írást a gyerekeinek köszönheti. Három kisfia van, akik rengeteg ötletet és inspirációt adtak és adnak folyamatosan az íráshoz. Meseíróként szeretné összekötni a segítés, a lelki egészség és a fantázia világát. A sorozat további gyógyító könyvekkel folytatódik különböző betegségek, és az ebből adódó másság megéléséről, megértéséről olvashatunk majd meséket.
Sárvári Töttős Györgyi