Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet életmentést oktató sürgősségi csapata

A MentorProgram kiemelkedő eseménye volt nyáron a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben tett látogatás. A fiatalok ott találkoztak a kórház sürgősségi csapatával, akik az előadóteremben pillanatok alatt teremtettek életszagú helyzetet rosszulléttel, járókelőkkel, tétova bámészkodókkal. Egyetlen feladat volt: az életmentés!
Egy laikus számára sok esetben óriási kérdés: vajon mit tennék, ha mellettem összeesne valaki és meg kellene mentenem az életét. A legtöbben bizonyára azt válaszolják, hogy nem tudom és titokban remélik, hogy egy ilyen váratlan esetben biztosan lesz majd valaki, aki tudja hogyan és mit kell tenni. Ezt a bizonytalanságot, ezt az óriási hiányt ismerte fel a Heim Pál sürgősségi csapata, amikor szerepjátékkal, egy veszélyhelyzet szimulálásával köti össze a tanítást.
Sosem tudjuk, hogy mikor lesz erre a tudásra szükség, de ha egyetlen egyszer is újra kell indítani embertársunk szívét, akkor ez a tudás életet jelent, vagyis a legtöbbet, amit az ember képes tenni a másikért. Miközben a tudomány, a technika fejlődése bennünket, orvosokat is elvarázsol, nem győzzük hangsúlyozni, hogy az élet néha a gyors felismerésen, a jó reakción múlik. Ideális esetben mindenkinek ismernie kellene a sürgősségi csapat által bemutatott technikát. Ideális esetben minden középiskolás diáknak tudnia kellene, hogyan kell életet menteni, amiről kapna egy igazolást vagy oklevelet, ahogy a mi mentorprogramos fiataljaink is kaptak.
A „Heim Pál” újraélesztést tanító sürgősségi csapata nemcsak azért különleges, mert életmentést tanítanak, hanem azért, ahogyan tanítják. Lelkesedés, szakmai tudás, profi kommunikációs képességek, kiváló csapatmunka áll a sikeres bemutatók mögött.
Gratulálunk az egész csapatnak! A képen az SBO részéről Baranyi Péter Ferencnét, Nagy Ágnest és Guti Tünde Ápolási Igazgatót, valamint dr. Nagy Anikót, az Intézet főigazgatóját láthatjuk.
Kívánjuk, hogy minél többen ismerjék meg őket, és az életmentés módszerét!
Baranyi Péter Ferencné Kapcsolattartó:
Baranyi Péter Ferencné