Hitelességről, szakmaiságról szól a védjegy
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az egészségnevelés megkapja az a figyelmet, amire láthatóan nagy szükség van Magyarországon. Személy szerint és az alapítvány elnökeként is azt érzem, hogy erre több energiát kell fordítanunk és meg kell találni, hogy az a sok-sok kiváló egészségprogram, ami egyébként már működik az országban, hogyan jut el az egyénekhez. A védjegy ennek a folyamatnak fontos állomása.
21, az egészségügyért dolgozó nő találkozása sohasem véletlen. Habár a szektor különböző területein dolgozunk, a szándékaink ugyanazok. Látva a magyar lakosság jelenlegi egészségi helyzetét, úgy érezzük, hogy a negatív tendenciák ellen hatékony lehetőségeket, az egyes problémákra megoldásokat kell találni. Meggyőződésünk, hogy a hazai és nemzetközi egészségügyről szerzett ismereteink, gyakorlati tapasztalataink, vezetői rutinunk, valamint az együttműködésben rejlő erő nagy fontossággal bír, amikor ezt a komplex tudást az edukáció révén szeretnénk hasznossá tenni.
A mai napon azoknak a nőknek a nevében beszélek, akik munkájuk, hivatásuk révén, és magánemberként tenni akarnak azért, hogy a hazai lakosság egészségi mutatói a jelenleginél sokkal jobb képet mutassanak rólunk, a szüleinkről, gyermekeinkről.
Minél hamarabb megismeri az ember, hogy hogyan óvhatja egészségét, annál több esélye van arra, hogy hosszú, minőségi életet éljen, amely egyaránt fontos a család, a szűkebb környezet és az egész társadalom számára. A szemlélet kialakítása már az óvodákban kezdődik, s tart életünk végéig. Ehhez a szemléletformáláshoz ad az alapítvány ösztönzést és konkrét eszközöket a gyermekek és a felnőttek számára. Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy a változtatás sokszereplős és hosszú időt igénylő folyamat. Az alapítvány ennek a folyamatnak kíván aktív részese lenni, amikor az iskolákon és a gyógyszertárakon keresztül szeretné népszerűsíteni magát az egészséget.
Együttműködésre törekszünk mindazon kezdeményezésekkel, programfejlesztőkkel, egyénekkel, akik hasonló szándékkal dolgoznak az egészséges Magyarországért. Hisszük, hogy tevékenységük, az általunk meghirdetett összefogás segíti az embereket, hogy hétköznapjaikkal, életmódjukkal jó döntéseket hozzanak. Védjeggyel azokat a programokat jutalmazzuk, amelyek eleget tesznek a hitelesség és szakmaiság követelményeinek.
Prof. Dr. Szökő Éva elnök