2025.03.23.

Többszörös túljelentkezés, brilliáns pályázatok, fantasztikus személyiségek! Így jellemezhetnénk röviden a MentorProgram 2025-ös pályázatának lezárását. Az eredménye pedig 49 diák, 47 iskolából, az ország 35 településéről - ők az idei év mentoráltjai!
Nagyon örülünk a bejutott diákoknak, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy legszívesebben mindenkit vinnénk magunkkal, ha ez lehetséges lenne, mert minden jelentkező megérdemelné, hogy úgy láthassa az egészségügyet belülről, ahogy mi mutatjuk meg ebben a 9 hónapban.
Tavaly óta már ismerkedős napot is tartunk a mentoráltjainknak, ez az első találkozó, amikor az ország különböző pontjairól összesereglett fiatalok játékos feladatokon keresztül megmutatják magukat, megismerik egymást és egy kicsit magukat is. Mindezt Pataki Katalin Linda, alias Patika zseniális vezénylete mellett.
A mentorév tehát elindult, és hamarosan jön az első szakmai program is, ami nem már, mint az innovációs verseny csodás partnerünk, a JAM közreműködésével!